Loading

Partnereink

Csabakő
 

Reklám

Tanfolyam indul kéthetenteInfo: 30/402-10-10 Galló Ágnes szervező30/938-89-82 Pap András isk.vez.
  
Látogatóink összesen: 23891990

2019. október 18.
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Ma Lukács napja van.
Holnap Nándor napja lesz.

Orbán Viktor a harmincra újabb tizenötöt húzna

Orbán Viktor éves tusványosi beszédeit aszerint tartjuk számon, hogy azokból egyszerre nyerünk bepillantást a kormányfő hosszabb távú cselekvési terveibe, kapunk kontextust a politikai történések értelmezéséhez, valamint igazolást, ideológiai alátámasztást a miértekhez és a hogyanokhoz. Idén sem volt ez másként, bár a „jubileumi” 30-as szám ihletettsége alatt a retrospektív múltidézés különös hangsúlyt kapott a jelen- és jövőmagyarázásban, küldetésadásban. Azt is megtudhattuk, mire vállalkozunk a következő 15 évben.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Valóságmagyarázásban, tematizálásban, közösségépítésben persze elvitathatatlan a Fidesz politikai teljesítménye, ami ezúttal is megnyilvánult abban, ahogyan az elbeszélt múlt gyakorlatilag szerves fejlődési, kibontakozási pályaíven szemléltette az Orbán-kormányok eddig elvégzett feladatait, és – a miniszterelnök szavaival – az előttük álló „fő műsoridőt”.

Orbán kritikusai tarthatják mindezt „őrült beszédnek”, de kétségkívül „van benne rendszer”, sőt: ebben áll a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Orbán víziója a nemzeti sorsszerűség absztrakciójává emelte a kormány politikai céljait, mitologikus erejűvé a Fidesz társadalmi-politikai narratíváját, nemzeti és keresztény létharccá az európai intézményekkel és magával a liberális demokráciával való folyamatos ütközéseket.

Az elmúlt 30 év summázata a rendszerépítő munka elismerő nyugtázása: „jó, hogy mögöttünk van, és nem előttünk”. A „nem biztos, hogy még egyszer végig tudnánk csinálni” gondolata az „igazságtalanul nehéz” küzdelmet már-már heroikussá nemesíti.

A NER, mint a magyar megmaradás modellje

Németh Zsolt felkonferálásából már megtudhattuk, hogy Orbán „a bűnről” beszél majd, és „ellenzi” azt. „A bűn” aztán csakhamar megelevenedett a liberális korszellemben, a birodalomépítésben élen járó liberális internacionalizmusban. A „bűn ellenzése” pedig a liberális demokrácia antitézise, az „illiberalizmus” ebben az olvasatban. (Amit nem tudhattunk meg még mindig: a magyar adófizetők pénzén kiépített tusnádfürdői kemping hasznát a két nagyrendezvény közötti időben ki élvezi, és mennyibe kerül egy-egy ilyen többezer fő részvételével zajló tábor? Román vagy magyar vállalkozás gondoskodik az ellátásról, és ki fizeti a számlát? – F. I.)

A kormányfő értelmezése szerint mindenki utóbbi táborba sorolható, aki elkötelezett a határok védelme mellett, a birodalomépítéssel szemben. Orbán a szabadság védelmének, kiteljesedésének garanciáit a liberalizmussal szemben vélte felfedezni, a liberálisokat, a „liberális internacionalizmust” a kommunisták felsőbbségtudatához és általánosságra törekvéséhez (ideokrácia) hasonlítva („az egyetemes üdvözülés és béke ideológiája az ellenállásra gyűlölettel válaszol”).

Orbán megint világossá tette, hogy nem mintakövetésre, hanem modelladásra vállalkozott, melynek központi kérdése, hogy megtaláljuk-e egy 1000 éves közösség modern korban való megmaradásának új létformáját.

Ennek az „új létformának” a genezise a 2010-es kormányváltás (Orbán ezt második, „illiberális” rendszerváltásnak nevezi) előtti problémahalmaz, amire a liberális demokrácia eszközrendszere szerinte nem kínált hatékony megoldásokat. A modellteremtő útválasztást tehát a politikai örökségből vezeti le: a közterhek viselése aránytalan volt, az eladósodás egyre kiterjedtebbé és fenyegetőbbé vált, a kulturális identitás, a nemzethez tartozás tudata meggyengült, a határon túl növekvő asszimilációs nyomás érződött, a szuverenitás védelmének képességei leépültek. A magyarországi történések leírásához, értelmezéséhez ezzel kiskátét kaptunk.

Eszerint amíg az „első”, „liberális” rendszerváltás az ország függetlenségének és szabadságának kivívásáról, a szocialista tervgazdaság helyett tőkés piacgazdaság kiépítéséről, a demokratikus politikai és igazgatási rendszer megteremtéséről szólt, addig a „második”, „illiberális” rendszerváltás arról a felismerésről, hogy fenn kell tartani a tőkés piacgazdaságot, a demokratikus intézményeket, de a politikai közösséget meghatározó viszonyrendszert, a társadalomszervezés útját meg kell újítani. Ez a tézis egyébként kulcsfontosságú, ha meg akarjuk érteni a NER természetét: a piaci viszonyok, a demokratikus intézményrendszer csupán egy rugalmas keretet, játékteret adnak, míg a politikai közösséget meghatározó, felülről épített (az intézményes működéshez képest kevéssé formalizált) viszonyrendszer dönti el az egyes szereplők helyét, lehetőségeit, kilátásait.

Keresztény-nemzeti versus liberális

Orbán a liberális és a „nemzeti” társadalom-felfogás és társadalomszervezés közti különbségek ecsetelésekor fontos aspektusként említette az egyéni teljesítmény kérdését, amiről azt vallja, hogy az nem lehet magánügy (szerinte a liberális felfogásban az), hanem a közösség javát kell szolgálnia.

Arra természetesen nem tért ki, hogy az egyéni teljesítményre, mint érvényesülési eszközre a magyar társadalom milyen kis szegmense tekint sikerreceptként egy olyan országban, ahol a teljesítménynél, tudásnál, kompetenciánál jóval fontosabb a politikai kapcsolatrendszer, a simulékony gátlástalanság, a szabályokat kijátszó ügyeskedés, s ebben mekkora felelősség terheli a Fidesz uram-bátyám világát. (Orbánnak egyébként rögtön a kiemelkedő sportteljesítmény jut eszébe az egyéni teljesítményről.)

A liberalizmus negatív szabadságértelmezésével szemben a miniszterelnök a hegyi beszéd részét képező aranyszabályt állította – keresztény(demokrata) mázzal leöntve a politikai ellenfeleivel szembeni fellépésben közel sem ilyen mértéktartó és nagyvonalú illiberalizmust. A kereszténység, a demokrácia és a liberalizmus viszonyrendszerének boncolgatásába hosszasan belemerült a kormányfő. Ennek során az eszmetörténeti, ideológiai különbségek az elméleti absztrakció emelkedett szintjéről a „valóságba” zuhanva egyre inkább politikai törésvonalakban és ellenségképekben kristályosodtak ki. A keresztény és nemzeti jelzők politikai brand részévé tétele, mint önmeghatározó, csoportképző címke kerül itt elő.

Az európai politika az új küzdőtér

A ’89-90-es rendszerváltást követően a kormányfő szemei előtt célként még a szocializmus utódcsapatainak hazai és nemzetközi legyőzése lebegett, majd a – negatív példaként citált SZDSZ-szel szemben – diadalmenetet járó Fidesz 2010-es „nemzeti rendszerváltása” után „az ország biztató pályán maradását nem belülről fenyegeti veszély”. Orbán ezzel jelezte, hogy már „más ligában focizik”: a NER megcsontosodásával a hazai ellenzék körül elfogyott a levegő, neki pedig nemzetközi színtéren kell mozognia saját hatalmi törekvései szerint. (A Fidesz kezdetben, a demokratikus chartáig az SZDSZ KISZ-szervezeteként működött, Orbán Viktor alelnöke volt a Liberális Internacionálénak!  – F. I.)

Külső fenyegetésben nincs is hiány: a magyar szuverenitást az IMF-től, Brüsszeltől, a migrációtól, a Soros-hálózat befolyásától félti a kormányfő. Gyors politikai beszámolót is kapunk az elmúlt időszak győztes csatáiról: „Soros György jelöltjeit mindenhol elgáncsoltuk”, „ideológiai gerillák” helyett gyakorlatias megközelítésű, 7 gyermekes családanya került az Európai Bizottság élére (Von der Leyenről tehát minden sajtóinformáció ellenére továbbra is ez az értékelés az irányadó), az ún. csúcsjelölti rendszer pedig – Orbán kritikusaival együtt – elbukott („visszakerült a helyére”).

A Fidesz és a KDNP Európai Néppárt-tagságáról is szólt Orbán: az az októberi kongresszusig a levegőben lóg. A Fidesznek tehát addig kellene népszerűsítenie álláspontját, megvívnia a jogállamiságról szóló vitát a soros elnökséget betöltő finnekkel (akik az orbáni értékelés szerint antidemokratikusabb alkotmányos keretek között élik életüket). A kritikusok ráadásul nemcsak megmosolyogtatóak („ne nevessük el magunkat, ez a legnehezebb”), de – miként megtudhattuk – amikor támadnak, akkor nem kritizálnak, hanem gyűlölnek bennünket, s ebből levezethető, mit kell tenni velük szemben. A „főáram kereszttüzében álló” lengyelek, csehek, olaszok, magyarok ugyanakkor sikeres politikát visznek, amit Orbán szerint az EP-választás eredményei is megmutattak.

Konkrétum

Az EU elmúlt 5 évéről szólva két fő hibát azonosított Orbán Viktor: a migrációs politikát és a gazdaságpolitikát (erősen kérdéses, beszélhetünk-e közös „uniós gazdaságpolitikáról”). E problémagócokkal továbbra is számol a kormányfő, aki ismét kitért arra is, hogy a nyugati partnerországok gazdasági növekedési ütemének csökkenésével hamarosan „nehéz idők” jönnek, ahol jelentős belső erőforrásokat kell majd mozgósítani a recesszió elkerülése érdekében.

2020 tavaszán és őszén két újabb „gazdaságvédelmi csomag” meghirdetésére vállalkozott Orbán – a prognosztizált helyzet bekövetkezésének megfelelően. (vagyis a magyar társadalomra két nagy megszorítás vár! – F. I.)

Kétségkívül ez volt a konkrét, kézzelfogható tartalmi eleme a mai beszédnek, még ha a részleteket még jó ideig csak találgatni tudjuk. A versenyképesség javítása terén ugyanakkor recesszió nélkül is bőven akad teendő, hiszen a kormányzati sikerpropaganda ellenére Magyarország nem túl előkelő helyen szerepel a nemzetközi gazdasági versenyképességi rangsorokban.

Tétadás a mozgósításhoz

Beszéde végén Orbán Viktor ismét átkeresztelte az illiberális demokráciát (korábban kereszténydemokráciára), ezúttal „keresztény szabadságra”, amivel jelezte: a liberális minimum részét képező, a magyar kormány kritikusai által rendre számon kért demokrácia- és szabadságeszményen kívül létezik egy újfajta szabadságértelmezés is, aminek ő lehet a „főpapja”.

Ezt a szabadságot fenyegetik belülről a kultúrát feladni kívánó liberálisok, kívülről pedig a Soros Györgyék által szervezett migráció. Ezzel az ellenségképpel kíván hadakozni Orbán a következő 15 évben – ahogy ő fogalmazott, a „fő műsoridőben”. A tétadás (megmaradás vagy bukás) és a küldetés (liberális korszellemmel való szembefordulás) megjelölése ez, ami a kormányzati mozgósítás középponti eleme lesz majd a továbbiakban (is) – ehhez kért támogatást a közönségtől Orbán. (A magyar társadalomtól, vagyis az ELTARTÓITÓL nem! – F. I.)

Kovács János

A szerző politológus, az Iránytű Intézet korábbi vezető elemzője.

Forrás: alfahir.hu

sokkaljobb-kommentár:130 milliárd adóforintunk repül át a határon, a magyar társadalomra pedig jövőre két új konvergencia program (hatalmas megszorítás) vár! Oszd meg és uralkodj elv ez is! Miért külföldről kell üzengetni a magyar társadalomnak? Tetszik az ottani közönségnek? Fel se fogják, hogy honnan hullik az ölükbe az a bizonyos 130 milliárd forint? Kérésként még ráadásul szóvá tették, hogy az itthoni családi kedvezményeket is ki kellene rájuk terjeszteni! Orbán Viktor válaszában annyit mondott, hogy a választási eredményektől is függ. Tehát szavazatvásárlás ez is. A közönség támogatását kérte, de a magyar társadalom támogatását nem! Az adóforintjaink átröptetéséről bővebben ITT !

Békéscsaba, 2019. július 29.

F. I. – K. M.

Emlékeztető: „A magyar kormányfő mindenekelőtt a külhoni magyarok választási részvételét köszönte meg, megfogalmazása szerint „minden egyes szavazatuk felelősségvállalás volt Magyarország mellett”. Meglátása szerint „a magyar nemzetegyesítés folyamata átváltozott nemzetépítéssé, amelynek áprilisban tartották a főpróbáját”, a választások pedig azt igazolják, hogy ez a nemzetépítés sikeres. Miután nyolc év folyamatos kormányzás után áprilisban újabb négy évre kapott esélyt a Fidesz-KDNP – tette hozzá –, ez mintegy felhatalmazás arra, hogy a kormány egy új korszak építésébe kezdjen. Orbán Viktor ugyanakkor kiemelkedő eredményként, mérföldkőként értékelte, hogy az egymilliomodik honosított magyar állampolgárt köszönthették.” (Részlet a Nemzetegyesítésről nemzetépítésre vált a magyarság című cikkből, Orbán Viktor 2018. július 28-án Tusványoson elmondott beszédéből) A külhoni szavazatok hátrányos következményeit a magyar társadalom, „jótéteményeit” a határon túliak viselik. Oszd meg és uralkodj?

Emlékeztető: „Ville Cantell finn külügyminiszter válaszul először azt írta: „Higgadt fej és szilárd kéz. Mivel Finnország a féléves EU-elnökség alatt a jogállamiság és a közös értékek védelmének az erősítését tűzte ki célul, természetes, hogy lesznek kísérletek a hiteltelenítésünkre. Szándékunkat ez nem fogja megtörni, ami pedig a teljesítményünket illeti, az kiállja az idő próbáját.” Később egy térképet is feltöltött arról, hogy néz ki a sajtószabadság a világ országaiban. Finnország Norvégia mögött a második, Magyarország Sierra Leone és Izrael között a 87. helyen végzett.” (Részlet a Frappánsan reagált a finn külügy Kovács Zoltán vádjaira című cikkből)