Loading

Partnereink

Csabakő
 
Látogatóink összesen: 27026563

2020. május 19.
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Ma Ivó, Milán napja van.
Holnap Bernát, Felícia napja lesz.

Menekültek ezreit indította el Európa irányába Törökország

Európába igyekvő menekültek tartanak az átkelőhely felé a görög határ mentén fekvő északnyugat-törökországi Edirne városában 2020. február 28-án (Fotó: MTI/AP/Ergin Yildiz)

A koronavírus-járvány által erősen sújtott Törökország ismét migránsok ezreit küldi Görögország irányába, azonban ezúttal egy másik útvonalon – írta meg a német Welt cikkére hivatkozva a 24.hu. A lap szerint Athénban egyre nő az aggodalom, hogy ez csak a kezdet.

A lapnak egy Dunya nevű, Szíriából származó 30 éves özvegy arról beszélt, hogy a buszok pénteken érkeztek meg értük, éjszaka szállították el őket. Az ötgyerekes édesanya szerint az út meglehetősen megerőltető volt, jelenleg Izmirben várja, hogy a kikötővárosból a Földközi-tengeren át indulhasson el Görögország irányába.

A cikk szerint Dunya egyike annak a körülbelül kétezer menekültnek, akiket a török hatóságok a hétvégén szállítottak el az Osmanive-i táborból. A szíriai határ közelében fekvő város volt az egyik első olyan török teleülés, melynek kijárási tilalmat rendeltek el. Osmanive és Izmir 1100 kilométerre fekszik egymástól, ez legalább 13 óra busszal.

A folytatás, illetve a teljes cikk további elérhetőséggel ITT !

Forrás: magyarhang.org

sokkaljobb-kommentár: Az olajért kirobbantott Arab tavaszból elég gyorsan tél lett. Irakban, Szíriában, Líbiában vége lett az élhető életnek. Szíriában évek óta szörnyű polgárháború zajlik, és természetesen ott van a török hadsereg is, akik a kurdok kiirtásáért képesek akár a földgömbről is lemenni. Menekülnek előlük a népek, akik már amúgy is elég sokan voltak törökországi menekülttáborokban, amelyeket az ENSZ és az EU tart fenn. Erdogan kb. négymillió embert tud innen Európába áttoloncolni.

De van másik: Líbiában Kadhafi meggyilkolása után vége lett az élhető életnek. Az ország három részre szakadt. Rengeteg Afrikából Európa nyakára települni szándékozó vert tanyát a líbiai tengerpart közelében, és ezek is indulni készülnek – onnan is Erdogan segítségével.

Részlet az Erdogan katonái Líbiába mennek című cikkből: „Charles Michel, az Európai Tanács elnöke szombat délután Recep Tayyip Erdogan török államfővel találkozott Isztambulban, hogy mindenekelőtt a líbiai konfliktus csillapításának közös lehetőségeiről tárgyaljon vele, miután az uniós vezető a napokban helytelenítette Törökország katonai beavatkozását az észak-afrikai országban” A török diktátor Európa tönkretételén munkálkodik, esetleg világuralomra tör?  Líbiából az Európára rászabadítható állomány létszáma határtalan! Onnan aztán ha beindul az áradat, nincs megállás. Erdogan és a koronavírus járvány kéz a kézben járnak! A menekülttáborokban nagyon sok fertőzött lehet.  Erdogannak hagyják, hogy mindezt megtegye! De kik és miért?

Békéscsaba, 2020. április 14.

F. I. – M. K. M.

Emlékeztető: „Immár Polat kezében van minden, ami ide tartozik: ő a Török Külgazdasági Kapcsolatok Bizottsága (DEIK) magyar tagozatának elnöke, ő működteti az isztambuli kereskedőházat, az ő irodáiban működik az Isztambuli Magyar Intézet, az Isztambuli Magyar Főkonzulátus és az Eximbank isztambuli képviselete. Ő a Gül Baba türbéjét működtető, közpénzekből gazdálkodó alapítvány vezetője is. És persze egyre nagyobb szeletet hasít ki a magyar gazdaságból ingatlan- és napelem-bizniszeivel.” (Részlet az Adnan után Kerim: már a Polat-fiú is feltűnt Magyarországon a naperőmű-bizniszben című cikkből)

Emlékeztető: „A titkos szó ellenszenves egy szabad és nyitott társadalomban, népünk örökletesen és történelmileg ellenzi a titkos eskükkel létrejött titkos társaságokat és titkos eljárásokat. Ellenszegülünk a világ egy monolitikus és szégyenteljes összeesküvésének, mely kizárólag titkolt eszközökön alapul, hogy befolyását növelje, inkább beszivárgással, mint nyílt támadással, felforgatással, megfélemlítéssel a szabad választás helyett. Ez egy rendszer, amit megterveztek, óriási emberi és anyagi forrásokkal egy igen hatékony gépezetben, amely katonai, diplomáciai, felderítési, gazdasági, tudományos és politikai műveletekből áll. Munkálkodásai rejtettek, nem publikusak. Hibáit eltemetik, nem reklámozzák, ellenzőit elhallgattatják, nem dicsőítik. Nem kérdőjelezik meg kiadásaikat, titkaikat.” (John F. Kennedy volt amerikai elnök) 1963. november 22-én Dallasban lelőtték…

Emlékeztető: „Több millió euróval járul hozzá Magyarország Törökország menekültügyi forrásaihoz. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A határozat szerint a kormány egyetért azzal, hogy Magyarország további pénzügyi hozzájárulást nyújtson a „Törökország-támogató Menekültügyi Eszköz” 2018-2019. évi működéséhez. Ennek keretében összesen 7 870 809 eurós összeg pénzügyi kötelezettségvállaláshoz szükséges tanúsítványt ír alá a pénzügyminiszter. Ebből 1 777 228 eurót jövőre, a fennmaradó több mint 6 millió eurót a 2020-2023. években kell biztosítani – áll a határozatban.” (Részlet a Több millió euróval támogatja Magyarország a török menekültügyet című cikkből)