Loading

Partnereink

Csabakő
 

Reklám

Tanfolyam indul kéthetenteInfo: 30/402-10-10 Galló Ágnes szervező30/938-89-82 Pap András isk.vez.
  
Látogatóink összesen: 23960049

2019. október 23.
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Ma Gyöngyi napja van.
Holnap Salamon napja lesz.

A magyar nemzeti ereklyék ősi eredete.

TÁCSI ISTVÁN:     Vaskút, 2004. 06. 05.

(A magyarok ősei a piramisépítők népe?)

A magyarság mai nemzeti jelképeinek eredetéhez, a szakrális ereklyéink evolúciójának ismerete nélkül nem tudunk közel férkőzni. Ahhoz, hogy legalább az eredetüket behatárolhassuk, ismerni kell a nép valódi származását, az igazi gyökereit. A mai világunkban egyre inkább elhallgatott, és a származásunkat jegelő társadalmi gyakorlatban, a történelemtudományok nem a nemzeti ereklyéink valódi ismeretének a tanítása felé haladnak. Ameddig nem tisztázódik a magyar nép valódi eredete, addig nem lehet a nemzeti ereklyéink pontos ismeretéről sem szó. A hivatalos történelemtanítással szemben, és nem a Magna Hungária őshaza teória mentén, egyre erősebben kezd kibontakozni egy kis-ázsiai, mezopotámiai, de akár egyiptomi őshazai kép a viták során. Ebben a tanulmányomban kihangsúlyozom a magyarság származásának újabb bizonyítékai szerint, a nemzeti jelképeink valódi és bizonyítható eredetét. Hogy milyen sikerrel, nem csak rajtam fog múlni. Szándékomnak megfelelően, bevezetésként a mellékcím kérdésével kezdem a leírásomat.

 

Igen! A leghatározottabban állítom, hogy az elfelejtetett piramisépítők népének titkában, a magyar őstörténet valódisága rejtezik. Mit gondol az olvasó arról, hogy a Szent-István óta eltelt ezer év, de különösen a Rákóczi szabadságharc leverése (1711) óta, mégis mi folyik a Kárpát-medencei magyarság történelemtudatával? A világtörténelem legnagyobb mértékű történet hamisítása! Ez a folyamat olyan jól sikerült, hogy a mai magyar emberek már úgy halnak meg, hogy fogalmuk sincs arról, hogy ők a földtörténet legfényesebb ókori történelmével rendelkező nép tagjaiként éltek. Talán ez a tudatlanságban tartás még nagyobb kegyetlensége az elkövetőknek, mint maga a hamisítás. Nincs sok illúzióm! A mintegy emberöltőnyi történelemtudományi magánkutatásaim eredményeként a kezembe került ókori történelmünk rejtvénykulcsa, miszerint a magyarság származása az ókori Egyiptomi-birodalom Hunmagyar államalkotó nemzetiségéig vezethető vissza, a teljes értetlenség veszi körül. Pedig sokszor az elsőre hihetetlennek tűnő dolgok adják magát az igazságot eredményként. Ennek a tudatában kezdtem hozzá a valóság közzétételéhez. A magam részéről a legtöbbet, amit egy átlagember adni tud a népének, elvégeztem. A továbbiakban a néptől és a vezetőitől függ a magyarság igaz történelmének az újra megtalálása.

 

A némi történelmi érdeklődéssel rendelkező ember a rengeteg történelmi kutatásról szóló híradások, könyvek között alig-alig tud eligazodni. Megint az egyszerűsítő gondolkodást kell, elővennünk segítségképpen. Az adathalmazból ki kell tudni válogatni azokat az elemeket, amelyek támpontokat nyújthatnak az elemzésben. Ehhez két út is alkalmazható. Egyiknél a régmúltból indulunk és érkezünk el a mába, a másiknál a mától indulunk el és próbálunk a múltba jutni, ameddig csak lehet. Az első út logikailag értelmetlen, mert ami nem bizonyosság, abból egyszerűen kiindulni sem lehet, igaz útra. Érdekes, hogy a magyar történelemtudomány – legalábbis a tanított – ezzel a módszerrel él. Kijelöli a magyar őshazát, a Magna Hungáriát, és ebből vezeti le a magyarság származását. Teljesen tévút, tovább nem is foglalkozom vele.

 

A sokkal logikusabb út a mától, vagyis ha a mai ismert biztos tényekből indulunk ki, és haladunk a régmúltba. Ennél a formánál legalább az út eleje biztosan igaz út, és kevésbé lehet eltévedni rajta. A történelemben néhány leírt adat mellett csak a közvetett bizonyítékok, a legmodernebb összehasonlító nyelvészeti vizsgálatok, és régészeti adatok alapján lehet következtetni régmúlt eseményekre. Én csak a történelemkönyvekben leírt írásos adatokból tudok következtetéseket levonni. A tudománynak lehetnek módszerei az állításaim igazolására.

 

Vegyük a középiskolai történelmi atlasz első oldalán az emberiség őskori fejlődése lapot, és rajzoljuk fel rá a magyarságról szóló írásos adatokat a mai időponttól kezdve visszafelé. Legyenek az adatok a következők: 1. Kárpát-medence, 2. Etelköz, 3. Levédia, 4. Kazár-birodalom, 5. Alán nép szomszédsága, 6. Maeotis, a monda szerint, 7. Hun-ország a Kaukázusban (4-5. szd), 8. Szkíta-birodalom, 9. Szavard magyarok, 10. Ősiráni szóegyezés területe, 11. Sumér szóegyezés területe, 12. Ókori Egyiptom. Szinte 100%-os pontossággal tudjuk meghatározni a magyarság törzsfejl?désének, és államisága történetének nagy pontosságú eredetét. Ha ehhez a modern tudomány adatait feldolgozhatnánk, megkapnánk a magyar ősiségnek, megbízható, mások által is elismerhető történetét.

 

Kérdezhetik, miért nem ezt tanítják az iskolákban? Ez teljesen érthetetlen magyar viselkedésmód. A Magna Hungáriáról alkotott tanítás csak abból a meggondolásból lehet érthető, mintha egy láthatatlan hatalom érdekében, maga a magyar hatalom változtatta meg valamikor az őstörténetét. Úgy tűnik, hogy ez a törekvés szántszándékkal, a magyar történelem meghamisításával kívánja megzavarni az összetartozás érzését, az ősiségtudatot, hogy ezzel megossza a magyarságot, ami a magyar államiság elvesztéséhez is elvezethet. Sajnos ez eddig nagyon is jól sikerült, látjuk a Trianoni eseményekben. De a továbbiakban maradjunk a címbeli kérdéskörnél.

 

Hogyan lehet értelmezni azt a történelmi vélekedést, hogy az ókorban egy egész Egyiptomi-birodalmat alkotó (de nem csak azt!), az akkori legmagasabb kultúrát megteremtő nép csak úgy nyomtalanul, emberestül eltűnik a semmiségben? Hogyan magyarázható az a tény, hogy az Egyiptomi-birodalmat már évszázadok óta kutatják régészek más tudósokkal együtt, és nem akadnak a nemzetiségének történelmi nyomaira? Ez akkora tudománytalanság, hogy a további következtetések levonását az olvasóra kell bíznom.

 

Néhány magyar származású történelemtudós (nem finnugor történész), és lelkes történelemkutató nyomán én is eljutottam, a fentiek szerint, a magyar őstörténeti kutatásaimban időben visszafelé egészen Egyiptomig. És itt az olvasóval el kell fogadtatnom más kutatók eredményeit, hogy az Egyiptomi-birodalom ókori népessége hunmagyar nemzetiségű és ómagyar nyelvű embereket jelent! Az ókori történelem nagy része az egynyelvű (magyar) népek történetéről szól, lásd a Biblia bábeli nyelvzavar tételét. Ezt a gondolatot a mai Hungária névnevünk egyezőségével bizonyítom. Az angolok, a németek és a szlávok ősei, a magyarokról alkotott népnevükben ezt mindig is tudták. Érdekes módon pont azok felejtették el, akik belőlük származtak.

 

A magyarság származásának bizonyítását a nemzeti ereklyéink eredetével szeretném a cikk további részében elvégezni. Kapcsolódni szeretnék a Magyar Köztársaság Alkotmányának szövegezésében a 76. paragrafus (1), (2) pontjaihoz, melyek a nemzeti zászló és a címer megfogalmazásáról szólnak, mert ezek eredete a legkevésbé tisztázott történelmi kérdései a magyarságnak. Szerintem az alkotmánynak kellene rendelkeznie a Szent-Korona és a koronázási jelvények szerepéről is a magyar közéletben. Ezért javasolnám kiegészíteni hatályos alkotmányunkat a 76. § (3) pontjaként a koronázási jelvényeink megnevezésével. Ebben a tanulmányomban már a fenti kiegészítés szerint tárgyalom a nemzeti ereklyéink témaköreit. Próbáltam a kialakulásukról tájékozódni szakkönyvekben, de nem jutottam közelebb a témához. Egyetlen magyar szerző sincs abban a helyzetben, hogy ismerné a magyar ereklyék biztos eredetét. Nem volt más lehetőségem, saját kutatásokat kellett végeznem e kérdéskörben.

 

Hogyan következhetett el az a társadalmi sötétség a magyar népre, hogy egyszerűen senki sem tudja a magyar állami jelképek eredetének hiteles történetét? Minden népre jellemző kell legyen, hogy a kialakulásuk után az állami jelképeik szerves fejlődésen mennek keresztül. Minden nép fennmaradása a saját ősiségén keresztül megvalósuló folyamat. Az a nép, amelyik elveszti az összetartozás szimbólumait, a végítéletre, vagyis a megsemmisülésre van kárhoztatva. Ehhez két út vezet. Vagy nincs ősisége egy népnek, vagy szándékosan elveszik a megsemmisítésre ítéltetett nép ősiségét. Ezzel összezavarva az együvé tartozás érzéseit, és így idegen hatalmak kiszolgálóivá válva, lassan beolvadnak azok nemzetiségébe.

 

Eredetileg nem volt szándékomban más szerzőktől idézni a címertannal kapcsolatos műveikből, de egy esetben kivételt kell tennem. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogyan lehet olyan elképesztően lenéző módon ehhez a szent kérdéskörhöz nyúlni, mint ahogy Bertényi Iván a Mecénás Könyvkiadónál 1993-ban kiadott, Új magyar címertan könyvében a 70. oldalon teszi: „Elképzelhető, hogy egyszerűsítve – az, akinek nincs címere, oroszlánt visel – elv hatására rajzolt fantáziacímerről van szó”. A kérdéses esetben II. András (1205-1235) királyunk hét oroszlánt ábrázoló királycímeréről ír a szerző. Én csak annyi kommentárt fűzök a megdöbbenésemhez, hogy a téma iránti magasztosság, képes lett volna a teljeskörű tudatlanságot is ellensúlyozni. II. András királyunk és környezete, még a legpontosabb ismertekkel rendelkezett a magyar nép eredetét illetően. Ők még tudták, hogy a magyarság származása abból a kultúrkörnyezetből ered, ahol az oroszlánok őshonosan élnek, és ahol a hetes szent számmisztika szerint szerveződött a nép állama és vallása.

 

Nagyon érdekes lenne elemezni egy történésznek, hogy miként fogadta el az országgyűlés a mai állami jelképek használatát, ha senki sem ismeri a pontos eredetét? Vagy ez a mai államvezetést, a többpártrendszert már nem is érdekli? Itt egy nagyon sarkalatos nemzeti kérdésről lenne szó, de ennek feltárása egy másik írás feladata lehet. De az is megkérdezhető, vajon akik elfogadásra javasolták a mai jelképeinket, azok tudták-e az eredeteiket? A több tízezer diplomás magyar történész miért nem ismeri a magyar szimbólumok igazi eredetét? Szintén rejtély! Hogy miért sikerült nekem rábukkanni remélhetőleg a valóságra, nem másnak, csak annak köszönhető, hogy valószínűleg én ástam a legmélyebbre a magyar történelem régmúltjában.

 

A mai meghatározó történészeink közül néhányan odáig merészkedtek, hogy megkérdőjelezik a ránk maradt magyar ősgesztáink hitelességét. Pedig ezekben a leírásokban a színtiszta igazság került leírásra. Semmi mást nem kellett volna tenni egy nemzeti elkötelezett tudósnak, csak a fellelhető ősgesztáink összedolgozását elvégezni egy új magyar őstörténetben. Ugyanis a teljes igazság nem egyenként, hanem az összes ősgesztában van leírva, néhány ellentmondás feloldásával. Egy irodalmi leírás sohasem tartalmazhatja a teljes igazságot, erre a szubjektív elemek sem adnak lehetőséget. Csak említem, hogy talán a Kézai krónika megy legmesszebbre vissza a magyar őstörténetben, az Evilát földjéig (Vörös-tenger észak-keleti szarva). De a leírásokban említést tesznek a forró égövi emlékekről, mint Dankáliáról, Etiópiáról, Núbiáról, Egyiptomról is. Miért nem tud a magyar közvélemény ezekről a dolgokról? Pedig én is ezekből a gondolatokból indultam ki kutatásaim során.

 

A történeti leírások törvényszerűségei alapján fel kellett tételeznem, hogy a magyarság állami szimbólumai nem az utóbbi ezer év terméke, de még csak nem is honfoglalás korabeli. Hogyan tételezheti fel a finnugor történészet, hogy csak úgy összeáll hét törzs, és elfoglalnak egy nagy országot, a Kárpát-medencét területileg és a lakossággal együtt? De ha még el is foglalhatják, hogyan tarthatják meg államilag egységesen hosszú időszakra? Egy ilyen feladatot csak már előzőleg hosszú évezredekig egységesült, egygondolkodású néppel lehet elvégezni. Minden logikai jel szerint, a magyarság már a honfoglalás előtt évezredekig együtt élő, egységesült társadalmat feltételez, a sikeres új államisága megalkotásához.

 

De hol lehet azaz őshaza, amelyikben a fejlett társadalmi tudatunk kialakult? A finnugor történészek semmivel sem bizonyítható Magna Hungária őshazaképe, a fentiek szerint elvetendő álláspont. Ezzel kapcsolatban pont arról írnak, hogy pogány és barbár nép voltunk. Persze lehettek az Ural környékére vándorolt peremlakó (permi) magyar ajkú néprészek arrafelé, de nekünk a nép törzsét, vagyis a nép központi magját kell megtalálnunk. A fenti tizenkét pont szerinti magyar tartózkodási helyek ismertetésétől ebben a tanulmányban eltekintek. A magyar nép szerves fejlődésében csak a tizenkettedik, tehát az ókori egyiptomi jelenlétünkkel foglalkoznom, a nemzeti jelképeink kialakulásának ismertetésében.

 

A megnevezett alkotmánytervezethez igazodva, a nemzeti szimbólumaink közül a kérdéses eredetűeket – a reális hipotézisem szerint – az alábbi csoportosításban tárgyalom:

 

1. 76.§ (1) pontja: Magyarország zászlaja.

 

2. 76.§ (2) pontja: Magyarország címere, a Szent Koronával.

 

3. 76.§ (3) pontja: Koronázási jelvények.

 

1. Magyarország zászlaja.

 

Nemzeti jelképeink eredetének megértéséhez csak a háromszínű piros-fehér-zöld trikolór kialakulásának a történelmi folyamatán keresztül vezet az út. A magyarság történelmi kialakulásának a fentiekben vázlatpontszerűen leírt útjából, most az emberileg belátható út végéről induljunk visszafelé a mába. Kezdjük a nemzeti színeink eredetének kialakulásával munkánkat. Feltételezem, hogy önök méltányolták azt a kérésemet, hogy fogadják el az ókori Egyiptom nyelvének az ómagyart, minden további bizonyítás nélkül. Vannak kutatók, akik ezt a munkát már eklatánsan elvégezték Ezért a továbbiakban csak az egyiptomi államalakulat kialakulásával, kell foglalkoznom. Az özönvíz Biblia általi megemlékezését is követően a Nílus folyam északi részére, a Vörös-tenger Puntia területéről, a később hunoknak nevezett népesség vándorolt. Megalakult az alsó-egyiptomi Bothon és Esthon Nílus menti ország a hunok népéből. Nemzeti kialakulásuk kezdete mintegy nyolcezer évvel ezelőttre tehető. A honi-hunok fővárosa Menfer (Menfisz), nemzeti színük a vörös. A nemzeti színüknek kettős eredete van. Első megközelítésben a Puntia körüli vörös sivatagról eredezik. De szerintem a második megközelítés is fontos, ugyanis a vörös a harcos, a nép magját körülvevő védő nemzetrészek szimbólumát is jelenti.

 

A Nílus Asszuán (Asszonyhon) környékére az elsivatagosodó Etióp magasföld körzetéből a mag népe telepedett meg, és alakította ki a felső-egyiptomi Magúr vagy inkább a Hétúr államalakulatot Tebu (Théba) fővárossal. Ez az államalakulat képződése is mintegy nyolcezer évvel ezelőttre tehető. Ennek az államalakulatnak a nemzeti színe a fehér (fehér magyarok). A szín jelkép eredete legvalószínűbb értelme a tisztaság, mármint a nemzettség magtörzse, központi eleme értelemben. A mag népére jellemző volt az anyaság tisztelete, egy területét nevezték Asszonyhonnak (Asszuán) is. Az egyiptomi vallásban a nőiség színe az ezüst (fehér) volt, és a hold szimbólumával jelezték. Ebből a vallási körből ered a Nagy Boldogasszony kifejezésünk. Vajon véletlen-e, hogy Szent István királyunk a magyarok boldogasszonyának, Szent (Szűz) Máriának [Ős-Ma (anya)] ajánlotta fel a megüresedett magyar trónt? A termékenységi vallások eredete is ide kapcsolódó fogalmak.

 

A hunmagyarság két legjelentősebb törzsének kialakulásáról a legrövidebben írtam. Már itt kell megemlítenem, hogy a Nílus délebbi, Núbia és Etiópia tájékán egy újabb törzs, mégpedig a fekete-magyarok, eredeti nevükön a Kus nép szerveződött államalakulatba. Az ő népnevükben a kusok mellett, a fekete és mezős névalakok is előfordulnak. A mezősből akár következtethetünk a nemzeti színükre, ami a zöld is lehetett. Azt hogy milyen nyelven beszéltek, az írásos és uralkodói névképzésben a magyar jelleg dominál.

 

Egyiptom ókori történelméből tudjuk, hogy a Nílus mentén kialakuló államalakulatok – a rend tekintetében – sokszor egymás ellen is felléptek. Elsőként a hunok, majd válaszként a magyarok hajtottak végre egymás elleni háborúkat. Az időszámítás előtt 3400-3200 körül lezajlott utolsó ilyen akciót követően, a Dél-Egyiptomi király Ménes (Mén-ős) legyőzte az Észak-Egyiptomi Osiris (Hun-ősúr) királyát. A trónviszályt – a Tudó nevű főpap közvetítésével – egy nemzetegységesülés követte. A politikai magállapodás szerint létrejött a kettős királyság intézménye. Vagyis a mindenkori fáraó mindkét országrész ura lett, és a közös állami jelképeket is egységesen kezelték. Tehát létrejött a piros-fehér egyiptomi nemzeti színkombináció. Ez a színkombináció még ma is, a két felső színt alkotja Egyiptom lobogójában.

 

Többszöri súrlódások következtében i.e. 1990 tájékán a 12. dinasztia fáraói meghódítják a Kusföldet is. Ezt úgy kell érteni, hogy egy újabb államszövetségben a Kusföldet harmadikként, a kettős Egyiptom államalakulatába tagosítják. Ezzel kialakult az egységes, szinte az egész Nílus menti területeknek egy nemzetként történő működtetése, vagyis az első teljeskörű Magyar-Egyesült-Államok szervezete. Volt időszak, amikor a fekete kusok adták Egyiptom fáraóit.

 

Kérdezheti az olvasó, mi köze van ezeknek az eseményeknek a magyar nemzeti trikolórhoz? Szerintem nagyon is sok. Megértéséhez a történelemben ugorjunk most mintegy 4 ezer évet. Máris a magyar honfoglalás 895. évének eseményeinél vagyunk. Milyen színű zászlók alatt vonultak be Árpád hadai az országba? Egyes leírások szerint a vörös szín alatt, más leírások szerint pedig az Árpád-sávos piros-fehér csíkozottságú zászlók alatt. Mindkét színjelkép, mint már tudjuk Egyiptomi eredetre mutat. A vörös harcos népességet, a hun népelemet, a vörös szín jelképezi. A piros-fehér sávozottság az egységesült hunmagyarokat jelképezi. De vajon ezt bizonyítani is lehet?

 

Az Árpád honfoglalás kori eseményeknél ne felejtsük el azt a tényt, hogy erre az időszakra Egyiptomból a magyar ajkú népelem már ezer éve kiszorult. A helyünket perzsák, görögök, rómaiak, arabok és végül a törökök foglalták el. A magyar elem csak nyomokban, a kopt kultúrában fedezhető még fel. Az Egyiptomi őshazából kiszorult magyar árja (kiáradó) népesség Kis-Ázsián és a Kaukázuson keresztül mintegy ezer év alatt jutott el sorban utolsó állomásához, a Kárpát-medencei végleges államalapításához. A téma szerint ezzel a kérdéskörrel is csak a nemzeti színek mértékéig foglalkozom. Még annyit írok róla, hogy a honfoglalás kori Kárpát-medence őslakosságát úgy kell elképzelni, mint az Egyiptomból és a Kaukázus környékéről már előzőleg, évezredek alatt kiáradó népelemek királyságainak országát. Sok kiskirály, széteső hatalmi szerepkörrel.

 

Nemzeti színeink eredetének megértéséhez, Álmos és Árpád vezérek dinasztiája történelmi titkainak leírásával juthatunk a legközelebb. Az Árpád családi névtörténetéről röviden:

 

1. Ügek (Ügyek) fejedelem – nagyapja Árpádnak – dunai magyar honból származó királyfi.

 

2. Emese – nagyanyja, Ügek felesége – Kaukázus menti Hun királylány.

 

3. Álmos – Árpád apja – nevének ómagyar jelentése: Élő-Más, vagyis a Rá napisten élő mása (élő isten), helyettes hun király, egyiptomi eredetű szakrális uralkodói (fáraó) név származék, és nem az álom fogalom változata. Királyi feladata a kárpát-medencei honegyesítési folyamat politikai végrehajtása.

 

4. Árpád – Álmos fia – sötétes arcú katonai vezér. A nevének ómagyar jelentése: Ár = úr + (a)pa + d = dóm, szent hely. Értelme: Úr- apád, vagyis a Föld-szent-ura (Ptah), szintén szakrális egyiptomi eredetű uralkodói név, és nem árpácska képzésű fogalom. Hacsak annyiban nem, hogy az árpa növény is az Árpád őskirályról kapta a nevét. A Nílus-delta első hun uralkodójának neve tehát Árpád volt, mintegy 5-8 ezer évvel ezelőtt. A hun nép az ősapjának istenségét tisztelte benne. A honfoglaló Árpád vezérnek királyfiként feladata volt a kárpát-medencei honegyesítés katonai feladatainak a végrehajtása.

 

A rövid ismertetésből világosan kitűnik, hogy a magyar honfoglalási folyamat, nem egy pillanatnyi katonai vereséghez kapcsolódó, pánikszerű menekülési stratégia eredménye. A honegyesítés levezetéséhez dinasztiák közötti évtizedek alatt lejátszódó politikai folyamatok adták a motivációt. És az sem kizárható tény, hogy magát az eseményt a kárpát-medencei uralkodó körök kezdeményezéseként értékeljük. Az egyre erősödő nemzetközi nyomás (német-római) elhárítása érdekében nősült be Ügek a hun királyi családba, hogy egy kedvező katonai helyzetben végrehajtásra kerülhessen a nevezetes történelmi esemény. És a kedvező politikai helyzet 895-ben létrejött, megvalósult az egységes kárpát-medencei magyar állam.

 

De még adós vagyok a nemzeti zászlónk történetéből az eredet pontos meghatározásával. A figyelmes olvasó már a felvezetésből megérthette, hogy a magyar államiság eredete sokkal, de sokkal régebbi ezer évnél. Vajon miért kapott egyiptomi szakrális királyi elnevezéseket az Árpád dinasztiája? Egy ilyen mozzanat soha sem lehet véletlen. Árpád és családtagjai azért kaptak Egyiptomi királyi elnevezéseket, mert az ősiségüket, szakrális eredetüket ők egészen a hunok ősapjáig, a hunföld ősuráig, több mint ötezer évre vezették vissza. Egy ilyen névválasztás sohasem épülhet hazugságra. Legfeljebb egy kicsit színesebbé tehető a valóságban, de hogy holtbiztosan valóságos alapja van a folyamatnak, az megkérdőjelezhetetlen. Ebből a történelmi megfontolásból már nem nehéz meghatározni, a magyar nemzeti lobogó színkialakulását.

 

A nemzeti trikolórban a felső szín a vörös, másképpen a piros szín. A hun népelem nemzeti eleme is a piros (vörös). A honfoglaló Árpád azért választhatta zászlajának a vörös színt, mert ő önmagát hun származásúnak tartotta. De azért használhatta a piros-fehér ún. Árpádsávos lobogót is, mert az ötezer éves újbóli testvéresülés következtében a nép a hunmagyar népnevet vette fel, vagyis a piros és fehér színek együtt jelentik a hunmagyar népet. Tehát, a nemzeti zászlónk két színének az eredete teljesen bizonyíthatóan, az ókori Egyiptomi-birodalom színei. Jelképezi a két néptörzs újra egységesülését. Meg kell jegyeznem, hogy a Kárpát-medencei magyarság is mindkét népelemet megszemélyesíti. Hogy mégis a magyar népnév lett a saját elnevezésünkben a domináns, ez az akkori politikai és katonai erőviszonyok szerint alakult. Lehet, hogy a honfoglalást megelőző rejtélyes, alig ismert Kievi-csata döntötte el a kérdést, de ez a megkezdett folyamatot nem hátráltatta.

 

A harmadik szín, a zöld eredete kissé homályosabb. A magyar szóláshagyományból közismert az a mondat, hogy „piros fehér zöld, ez a magyar föld”. A föld a meleg égövi Afrikában, mindig zöld színű a rajta levő növényektől. Kivéve a sivatagi tájakat. Tehát az ősi magyar földre már a rímelés miatt is illik a zöld szín. De én még két másik alternatívát is elképzelhetőnek tartok. A Kusföld lakóit a főleg legeltető gazdálkodásuk miatt, mezősnek is hívták. Kusföld beillesztése a birodalomba előidézhette a harmadik néptörzs nemzeti ereklyéinek a használatát is. A Kus szobrok kígyóval és a napkarika ábrázolása mellett, felvethette a zöld mező szimbólumának a felvételét is. De erre nincsenek bizonyítékaim. A másik alternatíva szerint az Egyiptomiak a Vörös-tengert is a nagy zöldnek hívták. Ennek bizonyítására tudományos adatok is léteznek. Tehát jelképezheti a zöld szín a származási területünket szimbolizáló, egykor nagy zöldnek nevezett mai Vörös-tenger környékét.

 

Az ókorból elsősorban a csatajelenetek zászlói maradtak fent az utókorra. Ezek többnyire a népelemek felségjeleit takarják. De a nemzeti színek mást is mutathatnának úgy, mint a magyaroknál, az egész nemzet színjelképeként a piros-fehér-zöldet. Magyarországon a Képes Krónika ábrázolásában már a 11. és a 12. században biztosan megjelenik a zöld szín, elsőre a hármashalom zöld színezésében. Az akkori krónika készítő biztosan nem az ujjából szopta a színezés mikéntjét, ezért megállapítható, hogy a zöld szín is a szakrális régmúltba vezet el minket.

 

Nem tudom megállni, hogy ne írjak a csodálatom legfelsőbb fokán a magyarság géniuszáról, a csodálatos elsődleges ókori világkultúrát megalkotó népről még egy gondolatsort a nemzeti zászlónk kapcsán. Már tettem említést arról, hogy a nép központi ún. mag-törzsében, a fehér magyarok vallásában a legcsodálatosabb emberi megnyilvánulásként, a legnagyobb tiszteletben az anyaságot éltették. Ennek kifejezési jelképe a fehér szín, mint a tisztaság csodálatának a visszatükröződése. Ha úgy tetszik a figyelmükbe ajánlom, hogy a népünk anyasági tisztelete a nemzeti trikolórba szakrálisan is bele van kódolva. Mit gondolnak, miért a fehér szín a nemzeti zászlónk középső sávja? Az ősiségből érthető meg, hogy a nép fennmaradását a legnagyobb mértékben az anyaság védelme biztosítja. A középső fehér sáv szinte körkörösen védve került elhelyezésre a nemzeti trikolórban. Felülről a harcos piros törzsek, alulról pedig támogatja a nép földje a zöld, vagyis a jól megválasztott élőhely, mint a hon, ami országot is jelent. Talán az egész világon sincs még egy nép, amelyik az országzászlajába is belekódolta a tudását, ami egyenesen a természet törvényeit személyesíti meg. Kérem, gondolják végig!

 

A nemzeti zászlónk eredetének leírását ezzel befejezettnek tekintem. Egyben kijelentem, hogy a Magyar Nemzeti Zászló keletkezésének eredete mintegy ötezer évre visszavezethető, az Egyiptomi-birodalom kialakulásának az idejére. Ha valaki a fejtegetéseim nyomán még mindig kételkedik az általam leírtakban, azt ajánlom, hogy nézze át a világunk jelenlegi országzászlóinak színösszeállítását. A nemzetek zászlóinak színképe szinte pontosan lefedi az ókorból az országokat megalkotó nemzetségeket. Ha a mediterrán és európai területeket nézzük, behatárolható, ahol magyar származású néprészek tartósan megfordultak. A piros, a fehér, a piros-fehér, és a piros-fehér-zöld összetevőjű Földközi-tenger környéki országzászlókat megjelenítő népek között lehet keresni a magyar nép leszakadt rokonnépeit. Ha ezt így figyelembe vennénk, nagyon sok rokonnépre találhatnánk rá ebben a természeti tájegységben.

 

2. Magyarország címere.

 

Nagyon nehezen tudom megemészteni azt a tényt, hogy a hazában nincs egyetlen történészünk sem, akinek az utóbbi legintenzívebb 300 éves történelemhamisítási gyakorlat következtében, a nemzeti (kis) címerünk eredetéről érdemleges mondanivalója lenne. Több forrásomat nem történész írta. A nem tudás eredménye lehet, hogy nem a leírók hibája, mert a történészi források cenzúrázott jellegűek. Az eredetekről átadott tudásanyagból megállapítható, hogy a megszólaltatott tudósok Szent István koráig képesek visszamerülni a múltba, de minden határozottság nélkül. A következtetésem egyértelmű. Tehát, egyetlen magyar történésznek sincs semmiféle eredeti forrása, a nemzeti jelképeink valódi eredetéről. Ezen okból nem vállalják a további kockázatot. Ez pedig nagyon nagy baj. Akkor a mai történészeink most miként szolgálják a magyar nemzet megmaradását? Erre a kérdésre a válaszom: sehogy! Így nem lehet a magyar nemzetet a jövőnek megtartani. A harmadik évezred elején a biztos ősiséggel nem rendelkező népekre a teljes feloldódás vár a nagy nemzetközi (globalista) közösségekben. Ha nincs biztos ősiség, elveszik az állam is. De ez már nem az én bajom lesz.

 

Érdekes módon, konkrét bizonyítékok nélkül mégis megfejthető az ősiségünk eredete. És kijelenthetem – egy közel emberöltőnyi történelmi magánkutatásaimnak köszönhetően – a kevés tudományos adat ellenére mégis megfejtettem az elsődleges ókori Indomediterrán világkultúra rejtvénykulcsát. Természetesen, más kutatók eredményein keresztül. Ez a rejtvénykulcs csak akkor nyithatja ki az ősiségünk titkos ajtaját, ha maga a nép is akarja. Sajnos meg kell értenem, hogy az Európai Unió aljáig leszegényített magyar közvéleménynek ezer más baja van, mint a magyarság valódi származásával foglalkozni. Pedig mindenkinek tudnia kellene, hogy a nemzet felzárkózásának Európához elsősorban az ősi történelmünk ismeretén keresztül vezet az út. Ennek érdekében kínálom fel a nemzet számára az összetartozásunk ereklyéinek származástanában a valódi tudományos igényű feldolgozás folytatását.

 

A Magyar Köztársaság 1989-ben az ún. régi „kis magyar címert” választotta nemzeti címerének. A négy alkotórészének a címertana tisztán, vonzóan egyszerű. A címer alakjára jellemző a hegyes talpú hasított pajzs. Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott. Második mezeje vörös alapon a zöld hármashalmot, és rajta az aranykoronás foglalatban álló kettős keresztet tartalmazza. A pajzson a magyar szent korona nyugszik. Nézzük sorban a négy motívum kérdéskörét.

 

2/a. A pajzs első mezeje.

 

A kiscímer első szimbolikája megjelenik a középkori közepes és nagy államcímerünkben is. Mindháromban megtalálható a pirossal és ezüsttel hétszer vágott négy ezüst (fehér) sáv. Elsőként tehát az Árpádsávok kérdéskörét kell megértenünk. A rendelkezésemre álló források leírják, hogy a négy sáv nem a négy folyónk, a Duna, a Tisza, a Dráva, és a Száva motívumát hordozza magában, hozzátéve, hogy a vágások az Árpádok családi színeit, családi jeleit szimbolizálják. Ez azért is igaz lehet, mert ők nem a Kárpát-medence szülöttei, és a bevonulásuk előtt már használták e jeleket. Már csak az a kérdés, akkor milyek korból eredeznek? A magyar nemzeti trikolórnál ismertetett szakrális leírásból már tudnunk kell, hogy az Árpád családi hagyománya az Egyiptomi-birodalom Hun törzsének ősapjáig – mely az első Árpád államalapítót isteníti meg – vezetik vissza a származásukat, több mint ötezer évvel ezelőttre. Az egyiptomi ősi napvallásban (tűzimádás), a természeti tanításaikban a négy alapelem jelzésére ősidők óta használták az oroszlán oldalára felrajzolt négy sáv jelképét, sokszor a vállán egy csillaggal. Hogy miért az oroszlánok oldalára rajzolták? Ebben a tanulmányban csak annyiban kívánom részletezni, hogy szakrális összefüggés van az oroszlán ókori neve a magura, és a magyar név eredete között. A nevek etimológiája teljesen azonos.

 

Minden részlet nélkül ezen a példán szeretném szemléltetni a történelmi magánkutatásaim közben elért eredményeimet. A kezembe került történelmi kiadványokból kigyűjtöttem minden olyan ókori nevet és szavakat, amelyek magyar jelentésű fogalmakat takartak. Megalkottam egy több mint ötszáz szavas ókori magyar szótárat. A folyamat közben elég nagy gyakorlatra tettem szert régi magyar szavak elolvasására és a megértésére. Eszerint a magura szó háromtagú ősi szóösszetétel: mag = mag népe (magyar) + ur = úr + ra = Rá a napisten megnevezése. Egy nagyon gyakori ősi írástechnikáról is kell szólnom. A mássalhangzós írásmódokban, mint a rovásírásban is a szavakban, ahol két azonos vagy hasonló írásjegyű mássalhangzó került egymás mellé, mint esetünkben az ur-ra szótagoknál, a két mássalhangzót egyberótták. Akik kevésbé ismerték az írás nyelvét, úgy vették át a szavakat, ahogy írva voltak, esetünkben az ura kifejezés szerint. Az eredeti nyelven még az ur-ra másként a rá-úr értelmet jelentette. Összeolvasva vegyes hangrendben: magura = napisten-mag(yar)-úr(a) kifejezését adja, átvitt értelemben a nép királya jelentéssel. Az ősi mag-királyok önmagukat a hímoroszlán hatalmához és erejéhez hasonlították. Az „oroszlán az állatok királya” mese-mondása, az emberiség őskorában keletkezett, és csodálatos tisztasággal maradt fenn a napjainkra. A magyar szóban a mag + y = jaó, jó szavunk hasonulása + ar (úr) +ra (napisten) szótagok összeolvasva adják a Rá-napisten-jó-népe kifejezést. Az i, és y betűk kiejtésében a j mássalhangzónk hangalakja is felismerhető, mint a Jón-tenger (Mare-iónium) kiejtésében. A „gy” kettősbetűnk az y lágyító hatásával keletkezett. Teljesen egyértelmű a fogalmak keletkezésének azonossága.

 

Visszatérve témánkhoz, már más kutatók bizonyították, hogy az Árpádsávok szimbolikája megegyezik a napvallásban a természet négy alapelemének a vallási ábrázolásával. Ez a négy alapelem a víz, a levegő, a föld és a tűz. Máig hatóan tökéletesen megfelelnek a földi bioszféra életfeltételeinek. Az ábrázolási módjuk megjelenik az egyiptomi fáraó jelképeken, de magyar vonatkozásban például az esztergomi várkápolna falán is, a kereszténység előtti időből. A középkori címeralkotóink bizonyíthatóan ismerték az ősi motívumok eredetét, és használták is a címerek kialakításában.

 

A mai magyar kiscímerre jellemző, hogy a négy jelképének a címertana az eredeti motivációkból, az egyszerűsítés okán, már nem tartalmazza az őstörténetünk minden mozzanatát. Az első mezejének hétszer vágott vörös és ezüst sávjai, a négy elem és a hetes számmisztikán kívül, már mentesek miden más szimbólumtól, az említett hét oroszlántól is.

 

Az első részben leírtam az Egyiptomi-birodalom hunmagyar népének az egységesülését. A mintegy ötezer éve kialakult egységes nép nemzeti színkombinációja a vörös (piros) és a fehér. A fehér színről tudjuk, hogy azt ezüstszínnel is jelölték, ami az anyaság tiszteletét jelképezte. Másként, a fáraó (napisten mása) uralkodóként az arany karika (glória) mellett, a királynő a holdistennő (ezüst) képében jelent meg a motívumokban.

 

A pontosabb megértés a vágások számában van elrejtve. A hétszeres színváltás, az ősi magyar társadalmi szervezet hetes számmisztikájából eredezik. Az egyiptomi Hétország, mint a Théba körüli magyar törzs állami szervezete, a hetes szám szerint épült fel. Ugye mindenki tudja, hogy az időszámításunkban az egy hét, mint a hét napjai, szintén ebből a kultúrvilágból került megalkotásra a mai napjainkig hatóan. Ez a kisugárzás képződött le a Kis-Ázsia Hettita királysága kialakulásában is még az ókorban. De a hétfejű sárkány, a magyar népmesék szereplőjének az eredete is, ide vezethető vissza. A hetes számmisztika köszön vissza a Biblia teremtés mítoszából is. Szerintem minden olvasó tud a honfoglalás mondájában a hét vezér vérszerződéséről, mely vallási motívuma szintén a Hétországig, 5-8 ezer évre mutatja a magyar címer fejlődésének az útját.

 

A kiscímer első mezejének hétszer vágott jelképéről összefoglalóan elmondhatom, hogy eredete ötezer évnél régebbre vezethető vissza. Egészen az őskor végéig, az írásbeliség kezdetéig. Az írásbeliség kezdeteit úgy kell értenünk, hogy sokszor az első írás a nemzettségek jelrendszereiben, jelképeiben került megalkotásra. A közös jelképek megőrzése a fejlődő törzsek legfontosabb életfenntartó folyamataivá váltak. A népekké szétváló emberiség, amíg tehette, őrizte, védte nemzeti szimbólumait. A magyar népek is ezt a magatartást követték, amíg tehették. Ápolták az ősiségüket, ha másként nem a mondáikban. A középkori nagycsaládok fennállásáig a nagyszülők mesélték az unokáknak szájról szájra. A modern újvilágunkban már a nagycsaládok is szétestek, megszűnt a hagyományterjesztés ősalapja. Az iskolákban pedig a tanterv szerint csak az tanítható, amit a mindenkori hatalom megenged. Talán e néhány ok is közrejátszik az ősi hagyományaink homályba sűlyesztésében.

 

Meg kell próbálni újra feléleszteni hiteles ősiségünket, hogy a nemzetünk is fennmaradhasson. Ennek érdekében a történelemtudomány eredményeinek felhasználásával vissza kell mennünk az úton a régmúltba, ameddig csak lehet. Úgy, ahogy Árpád honfoglaló vezérünk és környezete tette ezeregyszáz éve. Ők elsősorban az Egyiptomi-birodalom első uralkodójáig, az Árpád család ősapjáig, és a magyar államszervezet hetes számmisztikájának az eredetéig nyúltak vissza, mert még hitelesen tudták az ősiségüket.

 

Azt nem lehet vitatni, hogy nemzeti címereink az ötezer év alatt szerves fejlődésen mentek keresztül. Ennek során a középkorban is több címerváltozat alakult ki. De ez nem azt jelenti, hogy a címer alapmotívumai is a középkorból eredeznek. A magyar címeralakulatok minden esetben a szakrális régmúltból merítettek, de a mindenkori királyaink származástudata szerint. A lényeg az, hogy először a mező hétszer vágott szimbolikája a Théba fővárosú Hétország magyar, és a Menfisz fővárosú Bot és Esthon hun népének az egységesülését képezi le, a vallás hetes misztériuma szerint. Másodszor a természeti tudás négy alapelemének a vallási tanítását kódolja felénk. Az összefoglalás érdekében ismétlem: a Hungária népnevünk eredetét, és a négy őselem mondanivalóját tartalmazza a címerünk első mezeje.

 

2/b. A zöld hármashalom.

 

A magyar kiscímer második motívuma a vörös alapon a zöld hármashalom jelképe. Eredetéről a legnagyobb tanácstalanság jellemzi történelemtudományunkat. A 18. századi magyar címertan már a Tátra,-Fátra,-Mátra szimbólumának tartja. Másik helyen leírják, hogy a portugál Macedo (mintha magyar származású névvel állnánk szemben) 1687-ben ír elsőként róluk, mint a három legnagyobb hegy szimbóluma, de nem nevezi meg őket. Azt sem veszi figyelembe a magyar történészet, hogy a Képes Krónika a 11. században már le is rajzolja, mégpedig zöld színezéssel. Akkor mégis ki ír róla elsőként?

 

Ha tovább megyünk vissza a történelmi évezredekben, az Egyiptomi hieroglifás írásokban már legalább ötezer éve megjelenik a hármashalom hieroglifai jele a ránk maradt szövegekben. Ez a jel nagyon egyszerű, egy rövid vízszintes hasáb felső oldalát három hullámjelben rajzolták, és minden esetben ország vagy terület leírása kapcsán használták. Gondoljunk csak vissza az előző fejezet négy sáv jelképére. Ha a négy függőleges vonallal is jelzett négy elem ábrájának tetejét összekötjük egy hullámvonallal, azonnal a hármashalom ábráját kapjuk eredményül. Talán véletlen motívum összecsengéssel állunk szemben, a négy sáv és a hármashalom keletkezésében? Nem, minden esetben a magyar jelképek egységes szerves fejlődésének vagyunk tanúi.

 

Felmerülő kérdés, miért jelölték az egyiptomi hieroglifaírásokban a különböző országnevekben a területet a hármashalommal? Ennek a gyakorlata is könnyen érthető. Már az őskorban az embercsoportok a saját felségterületeiket jól megismerhető, de fontosabb, hogy jól védhető területekben jelöljék meg. E törekvések céljaira a folyókkal és hegyekkel (kővel) elhatárolt területek feleltek meg a legjobban. A mai kő szavunk eredete az őskorba nyúlik vissza, gondoljunk a határkő napjainkig fennmaradt kifejezésre. A kő fogalma a tájszólások szerint ka, kó, kő és kű változatokban szerepel. Példaként a magyar Öskü (Ős-kő), az izraeli Jerikó (Jó-úri-kő), az egyiptomi Horka (Hor-ka) a szent sólyomisten országa és a Marokkó (Maúri-kő) fogalmakat említem. A hegyekkel körülzárt élőhelyek szimbólumává váló kő (hegy) hármas jelölésében a „három a magyar igazság” motívuma fedezhető fel. Ezen a helyen a szentháromság magyar eredetére is utalnom kell. Az őseink a vallásukban a hármas motívumként a teremtő,-megtartó,-pusztító természeti erőket tisztelték a szentháromságban. De ugyanazt a szerencsésnek vélt hármas tagozódást takarja az ókori Nílus menti három magyar néptörzs egységesülési folyamata, amely az Egyiptomi Birodalom fénykorát jellemezte, az időszámítás előtti második évezredben.

 

Tehát, a magyar címerben megjelenő hármashalom eredete is az őskorba vezet minket. A jelképekben, mint a hieroglifákban az országnevek leírásában a magyar szerencseszám motívumaiként a hármashalom jelképével fejezték ki az országokat, a nevek megjelölése mellett. Az sem véletlen, hogy a hármashalom a magyar címerekben a zöld színnel került ábrázolásra már a Képes Krónikában is, legalább három esetben. Mit gondolnak, az egyiptomi Gizai-fennsík három nagy piramisa, vajon nem az ősi őshaza meghatározó hegyeinek (Etióp magasföld) leképezése, és a hármashalom jelképének gyakorlati megvalósítása? Ha jól végiggondoljuk, hogy a hármashalom szimbolikája lehet a nemzeti címerünk legrégebbi jelképe, amely akár tízezer évekre is visszanyúlik, jelölése csak az élettér zöld színe lehet. Ezek a motivációk annyira összefüggenek egymással, hogy megkérdőjelezhetetlen a fejlődésük logikája.

 

2/c. Az aranykoronás foglalatú kettős kereszt.

 

A kiscímer harmadik motívuma a zöld hármashalmon álló aranykoronás foglalatú kettős kereszt. Szerintem a legkönnyebben a kettős kereszt eredete érthető meg a magyar címertanban. A nemzeti színeink kialakulásakor írtam a hunmagyar egységesülésről. Időszámításunk előtt 3200 tájékán a Tudó (Thóth) főpap jelentős közreműködésével létrejött a két Nílus menti magyar törzs egységesülése. Tudjuk, hogy az uralkodói szimbólumok is egységesültek. Ugyancsak létrejött a két nép vallási jelképeinek az összevonása is egy rendszerbe. A magyar népek őskori legjelentősebb vallási emblémája a nyakba akasztható körosztó kereszt volt. Ilyen keresztek kerültek elő a magyarországi ásatások során jelentős számban, és nem csak a honfoglalás kori leletekből.

 

A keresztek a leírásokban az egyenlőszárú, de a hosszabb szárú kialakításukról is árulkodnak. Értelmük a körosztáson alapul. Csak nagyon röviden írom le, hogy a magyar népek hitvilágában a legfőbb isten megjelölésére a kör ábrázolását használták. A kör sehol sem kezdődik, és sehol sem végződik eszmeisége, az isten örökkévalóságát tükrözte. Úgy gondolták, hogy a kör az maga az egy és oszthatatlan teremtő ősanya, valójában maga a természet. Az egy istent a napban vélték megtalálni. A magyar népek egyetlen istene a Ré (rá), a napisten volt. Neve valószínűleg a „rásüt” összefüggésben is fennmaradt. Minden más, az isten ábrázolására alkalmas jelenséget az isten másának tartották. Ezek szerint az egértől az oroszlánig, a fáraókon keresztül a papokig a megnevezésekben az isten mását tekintették bennük. Például a Ramás (Rá napisten földi mása), Ramses (Rá-más-ős) fáraónevek a fentiek szerint képződtek. Úgy imádták őket, mint az ÚR KHEPE (az úr képe) az egyiptomi napvallásban „oh, te egyetlen, oh te tökéletes”.

 

A kört, mint a természet egészét, végtelennek (oszthatatlannak) tartották, de a részeit megnevezhették. A napvallás papjainak a legfőbb tanítása, a természet négy alapelemének a megismertetését jelentette. A négy ezüstsáv eredeténél már írtam a jelenségről. A kör kétszeri átlós osztásával elért szimbolika, a kereszt lett a magyarság napvalláshoz tartozásának a jelképe, mely egyik formájában nyakba akasztva ékszerként hordták.

 

A hunmagyar egységesülésben a két keresztet viselő nép szimbolikája az uralkodói jelvények egybeszerkesztésével, a kettős kereszt megalkotásával zárult. A kettős kereszt azt jelentette, hogy a mindkét országrészben megkoronázott egyeduralkodó a fáraó, mindkét őskeresztény nép ura lehetett. Láthatjuk, mennyire egyszerű, és az ókorba visszavezethető eredetű a kettős kereszt szimbolikája.

 

Nem mehetünk el a zöld hármashalmon álló kettős kereszt aranykoronás foglalatú ábrázolása mellett sem szó nélkül. Az aranykorona, másként az úrkarika, az északi hun nép királyainak a koronatípusát jelképezi. Az arany nevébe a legjelentősebb hunmagyar vallási felfogás titka van belekódolva. Mint már írtam a napvallásban, az egyisten imádása jellemezte a legfontosabb magyar vallási felfogást, bármerre kényszerültek szétvándorolni az árja néprészeink. Az arany szavában a hieroglifa, de a rovásírás szerint is egybe van róva az ar (úr, ember) és a ra (Rá, a napisten) fogalma. A rovásírás lényegében a hieroglifa írás egyszerűsített változata. A már ismert szabálya szerint, ha két szótag azonos mássalhangzója kerül egymás mellé, egybeszerkesztik őket. Az arany szavában is egy közös „r” betűvel írták le a fém fogalmát. A rovásírás tudói – a mágus papsága – ezt a szabályt jól ismerték. Ahhoz, hogy megfejthetőek legyenek az ókori magyar írásos emlékek, nekünk is alkalmazni kell.

 

Mégis mit jelent az ómagyar nyelv arany szava? Az előző bekezdésből az ar-ra kettős szótagja már érthető, vagyis a rá-úr (napisten) értelemben. Az egyik megoldásban, az arany szóban az ny rész jelentését már a magura és a magyar szavaknál leírt etimológia szerint érthetjük meg. Jelentheti a nemzet vagy inkább a nép szó első betűjét, az y pedig a jó magyar néphez tartozás képzése hasonulásában az „ny” kettősbetűnk eredetét. Összeolvasva a szavunk mai értelme megegyezik: arany = úr-rá-jó-népe jelképével, vagyis a napisten-jó-gyermekei jelentésével. Csak megemlítem, hogy az arany latin neve az Aurum etimológiailag a magyar fogalomból származik.

 

Másik megoldásban szintén egy magyar nyelvi szabállyal állunk szemben. A névelőt sokszor egybeírták (rótták) a névszóval, mely a fordítói eltérések eredményeként, a jelentésben is új szót alkotott. E feldolgozás szerint az arany szó, a + ra + ny fonetikus képet mutatja. Mind a három szótag jelentését már ismerjük az előzőekből. Ezek szerint is a magyarok által jól ismert szót, az arany fogalmát írják le. Ezzel a megoldással a fogalom értelme: arany = a-rá-jó-népe jelképe, vagyis a napisten-jó-gyermekei. Mindkét megoldás eredményként, ugyan azt a jelentést hordozza magában. Az ókori magyar népek az együvé tartozás jelképét az arany fém mágikus tulajdonságaiba kódolták. Talán leírhatom, hogy az ókorban az arany még nem egyértelműen a gazdagságot szimbolizálta, inkább a napvalláshoz tartozás kifejezésére volt használatos rituális jelkép.

 

Feltehető kérdés, akkor miért található más népek szimbólumában szintén kettős kereszt, ha ez ókori magyar népi ereklye? A kérdésre adandó válasz ismét egyszerű. Egyes történészek szerint a kettős kereszt magyar ábrázolása bizánci eredetű, és III. Béla király (1172-1196) kori magyar átvétel. A valóság ezzel szemben az, hogy pont a fordítottja az igaz. A kettős kereszt egyiptomi ómagyar eredetű, és bizánci az átvétel. Mint írtam a kettős kereszt eredete i.e.3200 éves. A bizánci császárság pedig több mint háromezer évvel későbbi államalakulat, vagyis i.u.395-ben válik önállóvá ez a hatalmi szerveződés. Mely területeken alakult meg a Keletrómai Birodalom? Elsősorban a Kis-Ázsia és a Fekete-tenger nyugati részén, valamint a Balkán-félszigeten. Milyen népek lakták egykoron ezeket a területeket? Az Egyiptomból kiáradó, és a hódítók által kiűzött hunmagyar törzsek csoportjai. Az ilyen alapú népességre rátelepülő, és velük egybeolvadva más nemzetiségekké váló új népek, az után trák, macedón, bolgár, görög, szláv stb. nevek alatt adták Bizánc népességét. Ha tudományosan megvizsgálhatnánk, hogy milyen nemzetiségeket takarnak a felsorolt népnevek, igen nagy meglepetésben lehetne részünk, de erről egy másik tanulmányban szeretnék írni. A Macedónok Nagy Sándor vezetésével i.e.365-ben még Egyiptomot is elfoglalták, jól ismerték az egyiptomi uralkodói jelképeket. Azzal a tudattal, hogy a soknemzetiségű ország népeit csak egységes szimbolikával lehet összetartani, választhatták a későbbi császárok az egységesítő kettős keresztet uralkodói jelképpé. Ha a kettős keresztet III. Béla hozza be az országba, akkor miért ábrázoljuk Szent István királyt is a kettős kereszttel és a napkarika glóriával a fején, a budai várnegyedben fellelhető lovas szobrán? A szobor készítője tudhatta még, hogy az államiságunk megszemélyesítő királya is napkirály származású volt? Ebből a jelenségből is megérthető, hogy nemzeti jelképeink eredete körül teljes a zűrzavar.

 

Vajon azzal lehet-e magyarázni Szlovákia kettős kereszt ábrázolását a saját címerükben, hogy Magyarország részeként fejlődtek ki egészen 1919-ig? A válaszom, nem! Szlovákia címerében az eredet válasza sokkal régebbi vonatkozású eseményekhez kapcsolódik. Egészen a honfoglalásnak nevezett honegyesítési folyamatokat megelőző történelmi korokhoz. Érdekes volna megvizsgálni a Morva fejedelemség valóságos nemzetiségi felépítését a 8-10. századokban. Hova lett az évkönyvekben említett fekete magyarok népessége erről a területről. Ha valóságos az adat, hogy ezeket a területeket csak Szent István korában tagosították be a magyar közigazgatásba, és ezután telepítették le a délvidékre a fekete magyarokat, felvetődik, akkor milyen államalakulat volt a felvidék? A Morva név vajon milyen nemzetiségű népeket takar? Nemde a Mauri ősi magyar nemzetségnevet azonosítja inkább a fogalom? Talán igaz lehet, hogy a kitalált Szvatopluk vezér neve helyett, a Zentapolug magyar fejedelmi név állhatott az elveszett ősi krónikánkban? A szlovák népről tudvalevő, hogy csak az időszámítás utáni második évezredben alakult saját nemzetiséggé. A sok kérdőjelre ebben a kiadványban nincs módom válaszolni, csak annyit fűzök hozzá, hogy több Észak-Afrikai államban, és Dél-Spanyolország területén is Mauri országok léteztek az időszámításunk kezdete körüli évszázadokban.

 

Még egy nagyon érdekes kettős kereszt előfordulásról teszek említést. A normann viking életfa ábrázolásokban a világhegy csúcsán álló kettős kereszt, mintha az egyiptomi kettős kereszt duplikációja lenne? De erre a kérdésre csak sejtem a választ. A hiteles magyarázatot a kutató történészeknek kell megadniuk.

 

A magyar címerábrázolás kettős kereszt heraldikájának új megközelítése szerint, egyértelműnek tartom az ókori egyiptomi eredet valószínűségét. Ha a közvélemény megismerné és elfogadná az általam leírt eredetet, felújulhatna szakrálisan az a népi összefogási erő, mely képes lenne a kicsinnyé tett népünk megmaradását biztosítani. A magyar királyok kettőskereszt használata a horvátországi únióval I. László idejében vált jogszerűvé.

 

2/d. A Szent Korona.

 

A magyar kiscímer negyedik motívuma a Szent Korona, mely a pajzs felső szélén nyugszik. Eredetéről már sokan és sokféleképpen írtak. Egyesek latin, mások görög, újabb kutatók Kis-Ázsiai elemeket vélnek felfedezni a korona megjelenésében. Érdekes módon úgy tűnik, mintha mindenkinek kicsit igaza volna, vagyis a sok részigazság együtt adná meg a Szent-korona valódi eredetét.

 

A korona készítés helyszínéről és az időpontjáról nekem sincsenek adataim. De én, az általam felépített ókori elsődleges világkultúra történelmi rejtvénykulcsának a megfejtésével eljutottam a magyar népek eredetében, a korban visszafelé egészen a piramisépítők népe nemzetiségének a kérdésköréig. A rejtvénykulccsal sokszorosan és egzakt módon bizonyítani vagyok képes, hogy a hunmagyar népek államiságának a kifejlődése teljes bizonyossággal a Nílus völgyében ment végbe. E terület eltartóképessége következtéből adódik, hogy a népfelesleg a világon közismert magyar fogalom szerint – az árja (ária) népek családját, és nem faját alkották meg – kiáradva körkörösen haladt a környező területek felé. Az árja (melléknév) szó a Nílus vizének a kiáradása fogalmából származik. A víz árja igenévből átvitt értelemben a kiáradó néprészek összefoglaló megnevezésére került megalkotásra Az új honban az egyiptomi államszervezet szerinti új államokat alkottak. Példaként csak a nagyobbakat említem a Sumer, a Hettita, a Méd(i)a, a Szkíta, a Parthus és a Kazár(ia) birodalmakat, több esetben az ia toldalékkal is jelezték a népi hovatartozásukat.

 

De ha pontosabban megvizsgáljuk, hogy milyen népesség alapozta meg a görög majd római birodalmakat, mindenhol magyar alapító kultúrnépességet találunk. Példaként Görögország területén Théba, Megara, Marathon, Athénae egyiptomi néveredetű városokat találunk ómagyar lakossággal. Róma városát, magát is az Etrúria (Hét-Ra ősök-népe) magyar népessége alapította i.e.753-ban, és mintegy 244 évig uralta (509-ig), mikor a latinok átvették a hatalmat. Amikor azt állítottam, hogy mindenkinek van igazsága a korona eredetét illetően, akkor ezt úgy értettem, hogy a magyar Szent Korona magán viseli az egész elsődleges ókori Indomediterrán világkultúrát megalapozó nép eszmeiségét. Sokan elfelejtik leírni, hogy a fejlődés logikája szerint, kellett lenni egy elsődleges magas szintű kultúrának, ha van egy ma is működő másodlagos Indoeurópai kultúrkör. Az teljesen egyértelmű, hogy a mai másodlagos világkultúrák csak ez előzőre ráépülve fejlődhettek ki, és alakíthatták ki a mai civilizációkat.

 

Lehet, hogy sohasem tudjuk meg pontosan, hol és mikor készült a magyar korona, de az eszmeiségéről egészen pontos adatokkal szeretném kiegészíteni a koronatant. Minden kutatónak feltűnt, hogy a koronánk két részből van összeszerkesztve. Az előző bekezdések leírásából már minden olvasónak egyértelmű lehet, hogy a koronánk szerkesztése pontosan megegyezik az egyiptomi hunmagyar népek egységesülésével. Az északi vörös hunkirály koronája a kerek abroncskorona formát, a nap körszimbólumát jelképezte. A középső fehér magyar (Hét úr) országrészben a fehér, hegyes úgynevezett égbetörő, vagyis papsüveg koronaforma volt a jellemző. Még e koronaforma is hét rítusos részre osztódott. Lehet, hogy a piramisok újabb motivációját érintettük?

 

A már leírt ötezer évvel ezelőtti egységesülést követően egybeszerkesztették a hunmagyar népek koronaformáját is. Tehát, megmaradt az alsó kerek koronaforma, és erre ültették rá kezdetben a hegyes koronát. Ez a felső (összefügg a Felső-Egyiptom fogalmával) hegyes koronarész a későbbiekben az ókori magyar templomok kerek alakja, és a belül kék színű kupola félgömb alakú tetejéből kiindulva, a fejformát is követve keresztpánttal félgömbszerűvé változott. Tetejére pedig az ősi szentháromság jeleként – nagyon fontos, hogy – az egyenlőszárú körosztó kereszt jelképe került, és nem a római katolikus hosszúszárú kereszt. Hogy miért ferde ez a kereszt? Erre a legnehezebb válaszolni. Lehet sérülés eredetű, de elképzelhető egy csillagászati jelkép beépítése is, miszerint Földünk forgástengelye nem esik egybe a keringés síkjával. Ezt csak azért írtam le, mert a Szent Korona a valóságban több csillagászati jelképet is tartalmaz. Példaként a tizenhárom 28 napos holdhónapból álló 364+1 napos év felosztását említem.

 

Érdekességként kell leírnom, hogy volt még egy uralkodói jelképe a magyar népeknek mégpedig a kendős királyi fejdísz. Uralkodói névhasználatban a Kende ma is ismert fogalma volt használatban. A kendő a fejre tekert szakrális ruhadarabot, és a többi uralkodói jelképpel együtt adta a királyi címet. Elsősorban a kusföldi fekete magyarok hagyományaiban gyakori megjelenésű motívum. Őáltaluk terjedt el az egész Mezopotámiai tájegységben. A kendős kifejezés és a turbán közti hasonlóságra utalva, mindenki gondolja végig a világunk uralkodói jelképeinek fejlődésében az eredet kérdéskörét. A honfoglaló vezérek között is volt egy Kende (kendős) méltóságnév, aki lehet, hogy a szakrális királyi címet viselte? És a folyamat közben került – kevésbé ismert módon – az Árpád család kezébe a teljes hatalom.

 

Ebbe a körbe tartozó jelkép a szem-papok – az elnevezésük a napisten szem formájában történő ábrázolásból ered – vállukra terített párducbőrös papi viselete. A főrangú pap egyben a papkirály helyettese, uralkodói várományost is jelent. Minden árja országban, ahol Szemurak uralkodtak, az elnevezésük megjelent az országnévben. Példaként a Sumér királyságot említem, ami a tájszólás figyelembevételével Szem (Szum)-úr (er) kifejezést takar. E népi jelkép is a forró égövi, a mai Etiópia körüli Dankália sivatagában élő pettyes párducok hazájára mutat, sok ezer évvel ezelőttre. Erről a tényről is tudósítanak a krónikáink. A bevonuló magyar honfoglaló vezérek között a párducbőr jelképe szintén megjelenik, mint a szempapok vallási jelképe.

 

Ebben a munkámban elégségesnek tartom megjegyezni, hogy szerintem a Szent Korona tudatosan tervezett, egységes egész alkotás. Nekem csak azzal kellett kiegészítenem az eddigi tudományos értékeléseket, hogy a korona tudatos tervezésének elve visszanyúlik a szakrális ókori egyiptomi piramisépítők népe kérdésköréig. Ha nem foglaljuk bele a magyarság államalkotó eredetének kialakulását a nemzeti jelképeink címertanába, sohasem értjük meg a keletkezésük motívumait. A Magyar Szent Korona egy és egyedüli ereklyéje világunknak. Minden koronától magasabb eszmeiségű. Együtt jelenti az égi és a földi, másként az apostoli hatalmát!

 

3. Koronázási jelvények.

 

A magyar Szent Korona után, a hozzá tartozó jelvények közül a jogar és az országalma eredetéről kívánok még szólni. A koronázási palást és a koronázási kard eredetéről, az eddigi leírások pontosságában nincs okom kételkedni. Röviden csak a névtörténetükről írok. A palást ősi jelentésében a p = apa (papkirály) + alá = alá + st = isten szótagokból keletkezett, fordított szórendben: palást = isten-alá tartozó-papkirály.

 

A kard szó keletkezése hasonló ősi szóképzést mutat, a ka + r(a) + d szótagrészek összeolvadásával. Az előző oldalak etimológiai fejtegetéseiből már megérthetjük, hogy a kara = napország, a d = dóm, mint szent helyet jelent. Összeolvasva: kard = napország-szent védelmezője jelentéssel bíró ősmagyar szavunk.

 

3/a. Királyi jogar.

 

Elsőként a jogar eredetéről szólok. Észak-Egyiptom királyi jelvényei közül a bot és az ostor szimbóluma a legismertebb. VII. Kleopátra (a neve magyar képzésű szó, jelentése: Rá-apát-kisleánya) Egyiptom utolsó, még magyar gyökerekkel rendelkező királynéja (i. e. 30-ban) mindkét jelvényt használta. A hun Bothon elnevezésről már szóltam. A következő évezredekben a bot ? fejének, és a kusföldi fokos átalakulásának lehetünk szemlélői. Szerves fejlődéssel kialakult a mai jogar szimbóluma, ami a bot nyelének, és a fokos fejének az egybeolvadását jelenti, több változatban. A középkorban a magyar királyi jogar még „tollas” fejű volt, a Turulmadár monda szerint, lásd a Képes Krónika 38,-40,-41. oldalán a képeket. Később válhatott a jellegzetesen gömb fejűvé. A jogar szóképzése is ómagyar eredetű. Etimológiája szerinti jelentése: jogar = jó-mag-úr értelmet takarja. Tehát, ha a szimbolikája, és a neve is egyiptomi eredetű, akkor bátran kijelenthetem, hogy a jogar, mint koronázási jelvényünk is több ezer éves magyar eredetről tanúsít bennünket.

 

3/b. Az országalma.

 

Másodszor az országalma eredetét próbálom megfejteni. Előre bocsátom, hogy a következő sorokban egy különleges magyarázatnak lehetnek az olvasói. A szóban forgó jelvény eredetéről nagyon kevés adatot találtam. A lényege az, hogy az elméletek szerint a középkorban jelenik meg, és az Árpád nemzettsége kezdte használni. A Képes Krónika még egységesen egykereszttel ábrázolja. Mivel tudjuk, hogy egy ilyen nagyfontosságú jelvény bevezetését is csak szakrális hagyományok alapján lehet elfogadtatni az országgal, feltételezhető, hogy ismét ókori képződménnyel állunk szemben.

 

Vajon mi lehet az országalma szakrális eredete? A ma rajta álló kettős kereszt már a régmúlt felé irányítja a gondolkodást. De ez az összeépítés tényleg lehet középkori. A további gondolkodásban az almára terelődött a figyelmem. A keresztény világunkban az almáról gyorsan beugrik az a bibliai kép, hogy a tudás gyümölcse az alma. Aki a tiltott gyümölcsből eszik…! Felmerült bennem a kérdés, lehet-e köze a bibliai almának a magyar országalmához? Nagyon nehezen jutottam közelebb a kérdés megfejtéséhez.

 

Az első nyom, hogy az almafajták között van egy mai alanyfajta, melynek a tudományos neve: Malus pumila var. paradisiaca. A névből egyértelmű, hogy a bibliai paradicsomról szóló eseményekben az alma, mint gyümölcs, ténylegesen a maga valóságában szerepelt a szövegekben. Nem egy elvont jelképes dologról van szó. Az alma növény származástanilag Kis-Ázsiában őshonos növény. Másként fogalmazva a mediterrán vidékeken mindenhol előforduló gyümölcstermő növény, egészen a mérsékelt égöv északi határáig. De még mindig homályos volt, vajon lehet-e köze a bibliai alma mitológiájának a magyar országalma címertanához?

 

A további megfejtésben nagy hasznát vettem, a mintegy ötszáz szavas általam összeállított ómagyar szótáram közben szerzett ókori névanyag olvasási gyakorlatának. Figyeljük meg az alma és az álmos szavak összecsengését. Egyes mai tájszólásokban még az „álmá” kiejtéssel is találkozunk. Még egy nagyon fontos ómagyar vallási gyakorlatról kellett ismereteket szereznem. Mint már említettem, az őskorba visszavezethető gyakorlat szerint minden olyan élőlényt vagy tárgyat a kerek napisten másának tartottak, amit a valóságban is hasonlítani lehetett hozzá. Első példaként az egér mai nevét említem, amit az egyiptomi hieroglifákban lerajzolva az Ég-úr (eg-ér), vagyis a napisten szimbolikáját jelentette. Másik példaként az egyiptomi macskakultuszt emelem ki. A macskákat annyira tisztelték, hogy tömegesen mumifikálták a gyakorlati életben. Vallási hiedelmük szerint a macska szeme hasonlított a napisten képére, amit a Szem-úr kifejezésben is imádtak. Ráadásul a macska kedves állat, ezért sem véletlen, hogy Olaszország északi részein még manapság is a macskák szent állatok. Ez a jelenség azt is bizonyítja, hogy egykor Velence és Trieszt környékére egyiptomi magyar néprészek kiáradása következett be, többek között az Etruszkok mellett. Csak megemlítem, hogy a mai Trieszt város neve is ómagyar keletkezésű szó. A megértéshez nélkülözhetetlen tudni azt, hogy a bíborban született Konstantin császár leírja, a magyarokat az ő idejében türköknek (turk) hívták. Ebből következik a város eredetének a megfejtése: T(u)r(k)i (magyarok)-esthoni (nyugati) városa, az aláhúzott betűk szerint.

 

Visszatérve az országalma eredetének kérdéseihez, figyelembe veendő tény, hogy az alma szó beszédtana kifejezi az Élő-má(sa) fáraói uralkodó elnevezést és a papi hatalmat. De azt is tudjuk, hogy a honegyesítést szervező Álmos papkirály jelentése is Élő-mása fogalmat takar, ami az évezredes átalakulásokon változott át Álmossá. Kezdett összeállni a kép. Az almatermés formájáról könnyen elképzelhető a kör alakú napisten képe is. Az alma még a göröggé vált omega (?) jelet is megjelenítheti a valóságban. Abban az értelemben, hogy A-tól az ?-ig, ami a teljességet, magát a tant, a tudást jelenti. Az omega jel leképezi az ókori magyar templomok kerek alakját a nyitott bejárati kapu ábrázolásával, mely egyben az áldozó helyet is jelentette. Erdélyben még ma is ismerik a TANÓR-KAPU fogalmát. A Tanór (Tan-úr) a templom mellett jelentette a tudós pap személyét is. Vajon miért volt Kleopátra királyi botjának a vége – kevésbé ismerten – oly jellegzetesen omega alakú? Ismét a jelképeink szerves fejlődésének a gondolatánál vagyunk. Az ókori vallásokban a tudás a mágusok, vagyis a papok titkai voltak. Engedély nélkül senki sem juthatott a tudás hatalmába. Aki engedély nélkül próbálta a tudást megszerezni, kiátkozással sújtatott.

 

Már csak egy kis kutatói fantáziára volt szükségem, hogy egy valóságos eredetet adhassak az országalmáról. Tehát az egyiptomi, de a közelkeleti államok tudását kifejező jelkép az alma fogalmába lett belekódolva. Egyszerűsítve, aki tudott almát termelni – mert azt már akkoriban 5-10 ezer éve is csak a munka tudásával lehetett – az már rendelkezett a tudás bizonyos szintjével. A tudás almája átvitt értelemben, csak a papi vallási vezetők kiváltsága lett. Ők a tudás ápolásával közvetítették a hatalmukat a nép felé. És ez a motívum bekerült a Bibliánkba, a teremtésmítosz folyamán. A tudás hatalmát megszerezni kívánó kívülállók (idegenek) törekvését egyenesen bukásra ítéltetve. Gondoljunk bele, hogy az akkori kommunikációs lehetőségek mellett a tudás megtartása az egyik legnehezebb feladatok közé tartozhatott. De még fontosabb, hogy az akkori termelési színvonalon csak milyen keveseknek adatott meg a „mágus” (mag-ős) tudás megszerzésének a lehetősége. Nem beszélve a napi igényeket követelő természettudományok fejlesztésének a keserves folyamatairól. Tehát, a tudás volt a hatalom egyik alappillére, ami felett szigorúan őrködtek a mindenkori vallási rétegek. Ezért kerülhetett bele a történetbe, a bibliai teremtésmítosz során, a tiltott almát fogyasztó első emberpár kiűzetése a paradicsomból.

 

Az eddigi fejtegetésből egyértelműnek látszik, hogy a Magyar Országalmának köze van a bibliai történethez. Az országalma kifejezi a hatalom tudását, és képességét az ország irányítására. A rajta álló kettős kereszt pedig a hatalomgyakorlás jogszerűségét érvényesíti a nép felé. Együtt a tudás és a hatalom, a középkor közepéig a papkirályok kiváltsága volt, a vallási hatalom képviselőin keresztül. A tudás és a hatalom szétválasztása az újkor hajnalán kezdődött el. Ismertek az inkvizíciós gyakorlatok a vallás részéről. Érdekességként írom, hogy napjainkban, a harmadik évezred elején a tudás hatalma ismét az inkvizíció gyakorlatát kezdi alkalmazni. De ma a szólásszabadság ellensúlyozására, az elhallgatás gyakorlatán keresztül.

 

Már csak egy kérdéskör maradt hátra, a magyar országalma eredetével kapcsolatban. Vajon a kérdéses jelvény a Biblia keletkezési ideje előtti, vagy utáni keletkezésű szimbólum? És szorosan ide tartozik, hogy az alma misztériuma magyar vagy héber eredetű-e? Ha pontosan tudnánk, hogy az ókori Biblia milyen nyelven íródott, a kérdés máris eldöntött lenne. Sok kutató azon a véleményen van, hogy a legtöbb szövegrész, de az Ótestamentum legnagyobb része egészen biztosan nem eredeti héber szöveg. A tudósok szerint egy ismeretlen és kihalt arámi nyelvű nép szövegeinek átírásából fordították héberre. Akkor most mitévők legyünk? Következtethetünk arra is, hogy az Egyiptomból kivonuló zsidók ismerték a történeteket, és ezt írták le héberre. Ebben az esetben a magyar országalma szimbólumának biztosan idősebbnek kell lennie a Biblia leírásának időpontjánál. A következtetésünk nem ad megbízható idejű eredetet.

 

Még egy lehetőségünk maradt. Kardinális kérdés a kihalt arámi nyelvű nép nemzetiségének a meghatározása. A magyar anyanyelvű kutató ismét előnyben van. Ha meghalljuk azt a szót, hogy arám, rögtön fel kellene ismernünk benne a magyar eredetet. Mai jelentése is közismert, mert mindenki a menyasszonyra, vagyis a feleség fogalmára gondol. Ez a hasonlat valódi, vagy véletlen egybeesésről ad tanúbizonyságot? Az egykori forrásokból tudjuk, hogy egy Arameus nép használta anyanyelveként az arámi nyelvet. A magyar kutatónak szintén egyből fel kellene ismernie, hogy az Arameus népnév is magyarul íródott fogalom. Ráadásul a szó jelentése még egyenes magyar szórend szerint is képződött, ami azonos: Arameus = A-rá-más-ős(e), vagyis a Rá-napisten népével. Az arany szavunk kettős összetételű előtagja is azonnal felismerhető, és a jelentése is megegyezik az előzőekben leírtakkal. Azt is tudjuk, hogy a Ré napisten az egyiptomi magyar ősvallás terméke. Amelyik nép ilyen megnevezést választ az önmeghatározására, csakis magyar (Hunmagyar) népet feltételez. Hogyan keletkezhetett az Arameus nép? Minden részlettől eltekintve, az elpusztított Sumér birodalom népéből, meg az Arábiai-félszigeten át felvándorló és Egyiptomból a hódítók által elűzött hunmagyarokból. Ezek a néprészek vitték magukkal az ő népi történeteiket, és amelyeket az arámi nyelv szabályai szerint le is írtak. Az tudvalevő, hogy a néprészek a vezetőikkel, vagyis nagy tudású papjaik vezetésével kerekedtek fel, és teljes egységükben próbáltak új hazát keresni maguknak. Jelen esetben is egy új magyar testvérnépi egységesülés folyamata zajlott le, valamikor az i.e.ezer körül, a mai Irak és Szíria területén. Ez az egységesülés nem mehetett végbe olyan tisztán, mint Egyiptomban. A népvándorlás újabb és újabb népeket vetett a kérdéses területre, ami egy újabb keveredési folyamatot indított el. Az asszír, perzsa és héber hódítások nyomán ez a néprész feloldódott a térség új szerveződéseiben, így egyre inkább nyomuk veszett. De a tudásuk megmaradt az írásaikban, amit később már héber, majd görög nyelvre is lefordítottak. Ha hozzátesszük, hogy a héber és görög kultúrával is gazdagodott a szövegek gyűjteménye, megtaláltuk a Biblia keletkezésének rövid történetét.

 

De nézzük még az arámi nyelv fogalmának etimológiáját is. Az arámi szó az arameus rövidített változata. Értelme egyszerűen: arámi = a-rá-m(ás)i, vagyis az i képzővel az arameus néphez tartozó személyek csoportját jelenti. Érdekes még az arám kifejezés etimológiája is. Mezopotámiában, a Sínai-félszigeten, de Egyiptomban is az arám főnév a holdistennő, másképpen az anya fogalmát hordozza. Egyszerűbben a napisten uralkodótársa, vagyis a felesége a holdistennő képében, ezüst színjelzéssel került kifejezésre. Rövidítve „szín”-ként terület meghatározóként is előfordul, mint a Sínai-félsziget (Színai) elnevezésében, ahol az árjai kifejezés rövidítése (ai) is megjelenik A-rá-m(is) holdistennő háromtagú szóösszetétele is magyar eredetű, vö. az angol misis (úrnő-ős) átvett kifejezésével.

 

Csak egy kicsit gondoljunk bele, vajon nem a magyar nyelv egyik legszebb kifejezésének, a magyar anyanyelv fogalmának az eredetével állunk szemben az arámi nyelv kifejezésben? Mint látjuk, az arámi nyelv fogalmába bele van kódolva a nő, vagyis az anya fogalma, mely magyar nyelven íródott, és az anya-nyelvét jelenti. De ez a szimbólum csokor egybe foglalja a Ré-(magyar)-népét, az együvétartozás arany szavát, az anyanyelv (aráminyelv) magyar kifejezését. Ezek után próbálja valaki ismeretlen nyelvnek mondani az arámi nyelvet.

 

Mint látjuk, amennyiben az Arameus, az arámi, de az arám is ősi magyar kifejezések, akkor nem nehéz biztos következtetéseket levonni a Biblia egyik alkotó népének a valódi nemzetiségéről. Bizonyítva látom az arámi nyelvben, a magyar nyelv egyik változatának a biztos tudományos valóságát. Ebből az a végső következtetésem, hogy a bibliai teremtésmítosz leírása biztosan későbbi eredetű, mint a népi hagyomány kifejlődésében, az alma tudásszimbólumának a kialakulása. Ezért az a meggyőződésem, hogy a magyar országalma jelképének a keletkezése is több mint ötezer éves, a hunmagyar egységesülés idejénél régebbre tehető nemzeti ereklyénk. Ezért ebben az esetben is a fordított valósággal állunk szemben. Mivel a magyar országalma nem lehet bibliai eredetű szimbólum, akkor csak a magyar tudásmítosz lehetett a bibliai történet teremtésmítoszának mondai alapja. Azt el kell ismernem, hogy a két jelkép, vagyis az országalma és a kettős kereszt egybeolvasztása lehet középkori Árpád házi királyaink műve, de hogy a két szimbólum vallási eredete ötezer évnél régebbi, az egészen biztosnak látszik. Különösen abból a meggondolásból találom bizonyítottnak következtetésemet, mert az Árpád házi királyaink első felénél az országalma még a körosztó szentkereszt (egyenlőszárú) szerint volt szerkesztve. A Képes Krónika minden képén így szerepel. Ez azt jelenti, hogy az egyenlőszárú egyes kereszt eredetéről már tudjuk, hogy ötezer évesnél régebbi misztikum terméke. Ebből az is következik, hogy az országalma és a kettős kereszt egybeépítése III. Béla királyunk alatti szimbólum kialakítás eredménye. Az ereklyénk képződésének motívumai, mégis az egyik legrégebbi a jelképeink közül. A szakralitása kifejezi a király tudását és alkalmasságát a tudás gyümölcse révén, valamint a hatalma szentségét a kettőskereszt nemzetmegtartó hitén keresztül

 

Összefoglalás.

 

A tanulmány összefoglalásaként néhány gondolatomat szeretném röviden leírni. Magyarország állami szimbólumainak eredetéről ebben a munkában, a már köztudott tényekről nem írtam. Amit újkori eredetükről más kiadványokban olvashattak, a fentiekkel módosítva, használható kiadványok. Mivel a jelképek ókori eredetéről egy mondatot sem lehet megtalálni az ilyen kiadványokban, könnyű a helyzetem. Csak arra kell kérnem a szemlélődő olvasót, hogy vegye figyelembe az általam leírtakat a gondolkodása során. A tanulmányomból teljes körűen kiviláglik, hogy minden jelképünk ősi, a történelemből bizonyíthatóan szakrális ókori eredetű. Az elsődleges Indomediterrán világkultúrát megalkotó ősi népünk eredetének kulturális hagyományai értelemszerűen nem az ókorból fejlődött ki, hanem az emberiség őskorából. A történelmi ókor az írás kezdeteitől számítódik, ezért az én nyomozásom is csak az első írásos hagyatékok feldolgozásáig terjedő időszakot öleli át. Az emberiség őskorából már csak régészeti és nyelvészeti bizonyítékok maradhattak fenn. Az ilyen adatok kezelésének a rendellenességeiről is tettem néhány megjegyzést a tanulmányomban.

 

Tehát, ha az ember a tudományos gondolkodását hamis ideológiára helyezi, a valós régészeti adatokból hamis következtetések levonására lesz képes. Erről adnak példát a magyar határkő ősrégi fogalmáról írt soraim. Az emberiség téves fejlődési képzete, hogy az őseink összevissza kóboroltak a szavannákon, egy egyszerű szóval, mint a határkő, bizonyítani lehet, hogy hamis alapú tudományos leírásával állunk szembe. Az emberiség már ősi viszonylatokban is területhez kötött, de fontosabb, hogy szigorú területvédelmi életformát folytathatott. Különben a fennmaradásának esélyei a nullához konvergáltak volna. Ez a gondolat a valódi konzervatív magatartás megértésére is alkalmas. Az emberiség magját a hagyományokhoz és szokásokhoz történő ragaszkodása mellett, az életteréhez való mindenáron történő ragaszkodása is jellemzi. Vagyis az őseink a legszigorúbb területvédelem szerint éltek. Hiába éltetik egyesek a világpolgár liberális fogalmát, az a legnagyobb utópia az életükben. A szülőhazából bármely okból kiszorultak már bolyonghattak a szavannákon, de mihelyt saját hazát találtak, valódi konzervatívokká válva letelepedtek.

 

A jövőnk megmentése érdekében célszerű lenne a politika konzervatív fogalmát kiegészíteni, a nemzetet és hazát védők ősi terminológiájával. Érdekes módon a mai magyar hatalom (2004-ben) már saját maga és önként lemond a Szent korona önmaga általi megvédéséről. Feladja a kötelező honvédelem elvét, és egysíkúan hivatásos hadseregre kívánja bízni a védelmet. Pedig mindenki tudja, hogy a hivatásos hadsereg mindig a több pénz hatalmát védi. Álljon itt példaként az ősi származású Aba Sámuel királyunk bukása, aki a Ménfői csatában (1044-ben) a német császárhoz átpártolt áruló újnemesek (nem nemzetiek) következtében bukott el, majdnem a teljes magyar államisággal együtt. Legalább, egyöntetűen a hadköteles férfiak és nők bevonásával, a teljeskörű nemzetőrséget kellene felújítani a Szent korona védelme érdekében.

 

A NEMZETI EREKLYÉINK KELETKEZÉSÉNEK IDŐSORA:

 

Hármashalom,

 

keletkezési ideje

 

őskor;

 

Országalma,

 

"

 

ókor, 5200 év előtti;

 

Jogar,

 

"

 

ókor, 5200 év előtti;

 

Árpád sávok,

 

"

 

ókor, 5200 év körüli;

 

Kettős kereszt,

 

"

 

ókor, 5200 év körüli;

 

Országzászló,

 

"

 

ókor, 5200 év körüli;

 

Szent korona,

 

"

 

ókor, 5200 év utáni.

 

Felmerülő kérdés, miért veszthette el a nemzeti ereklyéinek eredettudatát a magyar nemzet a harmadik évezred elejére? A középkori krónikáink szerint, egészen a mohácsi csatáig minden királyunk ismerte, ezért természetesnek vették, hogy a királyi gyakorlatban nem kellett róluk magyar leírásokat megfogalmazni. Pont ezt a pszichológiai fogást használták ki – tudták, ezért nem ápolták – a potenciális ellenérdekű hatalmak. Az utóbbi száz év gyakorlatát már sokan ismerik, a tiltás és elhallgatás gyakorlata majdnem tökéletes eredményt adott. Mára alig van, aki ismerné népünk valódi eredetét. A legnagyobb veszély az, hogy már egyszerűen el sem hiszi a ma népe az igazságot. Beléjük van táplálva, hogy a magyarság bűnös nép, ezért a dicső ősiségről szóló elbeszélések hihetetlenül hangzanak. Vajon van-e kiút? Nekem is rejtély.

 

A tanulmányomból jól érzékelhető, hogy a nemzeti szimbólumaink eredete kivétel nélkül mindegyik ókori eredetről, legalább ötezer éves régmúltról tesznek tanúbizonyságot. Arról, hogy ezt a mai nép miért nem ismeri, nem kívánok sokat foglalkozni. Azt sem tudom behatárolni, hogy valamikor kik és miért térítették el a magyar történelemtudatot a valóságtól. Ami az én hatáskörömben elérhető, az egyes történelmi kiadványok stílusából, tárgyköréből kiolvasható írói elkötelezettségeket takarja. A bevezetőben írt évezredes történelemhamisítás eredményeként a mai közgondolkodás alig képes a valóság befogadására. Még a magukat nemzeti elkötelezettnek tartó médiák, és szószólóik sem képviselik az objektív valóságot. Pedig az igazság természeti ereje sürgős cselekvéseket követelne meg a felelős vezetőktől. A természettől elrugaszkodott globális fogyasztói társadalmak önpusztító folyamatainak következményei a legközelebbi évtizedekben fognak reánk szakadni. Még egyszer leírom, mindazon népek teljes felolvadása várható, melyek nem lesznek képesek védekezni a biztos ősiségük talaján. A biztos ősiség feltételezi a nemzet egységes gondolkodását, teljes körű összefogási képességét, melyet csak az ápolt és tudatosan megőrzött nemzeti jelleg képes biztosítani. Az a nép, mely hagyja legfényesebb ókori múltjának a feladását, mindegy, hogy kényszerből vagy a vezetőik bűneiből, sajnálom, de megszolgálja az eltűnését a történelem asztaláról. A társadalom evolúciójában sincs visszaút. Amelyik nép elveszett a történelem útján, soha többé nem térhet vissza. Történelmünk a jövőnk is, hát ne hagyjuk elveszni!

 

A tanulmány három legfontosabb történelmi felfedezésének megismétlésével szeretném befejezni a munkámat. Ha úgy tetszik, három tudományos ősbejelentéssel állok a rendelkezésükre, melyeknek egyenként is világszenzációként kellene hatniuk. Ebben a tanulmányban írom le elsőként, hogy a fentiekben leírtak szerint, megfejtettem a Magyarok Istenének a kérdéskörét. Vele együtt e misztérium megjelenési formájának vallási gyakorlatát megtestesítő jelképét. A Magyarok Istene azonos az ókori egyiptomi Ré (Rá) napistennel, az egy a teremtő keresztény isten vallási gyakorlatával. A megjelenítési mítosza pedig az arany jelképe, melynek értelmezéséről fentebb írtam (Úr-rá-jó-népe, vagy A-rá-jó-népe jelképe értelemben). Az arany szavunkban a magyar nép a gazdagságát nem a kincsképző funkciójával, hanem a legdicsőbb ókori kultúrájával adta az emberiség számára. Minél jobban belegondolok e felfedezés jelentőségébe, beleborzongok a jövő lehetőségeibe. Mi lehetett volna az emberiség sorsa, ha az őseink „tűzimádását” (napvallását), a természeti életforma követésének tudását, nem az arany, mint kincsképző megszerzésének nemzetközi gyakorlata, a pénzprofit őrülete követi. Ma biztosan nem a környezeti katasztrófa árnyéka lengné be a napjainkat. Nagyon szeretném tudni, vajon Petőfi Sándor, nagy költőnk: „A magyarok istenére esküszünk,” verssorában vajon még tudhatta-e, ki volt az általa meg nem nevezett magyar isten?

 

1848-ban még éltették a Lánchíd oroszlánjait. Az építtetője vajon tudhatta-e, hogy a második legősibb magyar szimbólummal áll szemben? Ha ők még tudták, miért nem vigyáztak az egész nemzettel együtt arra, hogy a jövő nemzedékei is tudhassák az igazságot? Mennyivel egyszerűbb lenne a magyar élet, ha még mindig az oroszlán jelképe lenne a magyarok védőszentje. Az oroszlán ereje mellett a természetessége adja a legnagyobb varázserőt.

 

A harmadik legfontosabb mondanivalóm az Arameus nép arámi nyelvének a megfejtése, mely a magyar anyanyelv ősi kifejezését hordozza magában az Arám holdistennő fogalmán keresztül. Ha a Biblia jelentős részei arámi nyelven íródtak, akkor bizonyítottan a magyar nemzet volt az elsődleges Indomediterrán kultúrát megalkotó nép, melynek általam alkotott fogalma szintén ebben a munkában került először az olvasók elé. Innen már csak egy lépés, hogy bizonyítottan felismerjük a piramisépítők népében a magyar nemzet egyenes ági leszármazásának az ősiségét. Az arámi nyelv a legcsodálatosabb magyarsággal fejezi ki a nő, az anya, a feleség szentségét. De talán legszebben az anyanyelv kifejezésével a magyar ember csodálatát a teremtés felé.

 

Befejezésként szeretném leírni, hogy biztos vagyok a bizonyítékaim megdönthetetlenségében. Ettől függetlenül az elfogadását nem tehetem kötelező érvényűvé. A felhatalmazást az igazság megismertetésére, csak az egész magyar nemzet adhatja meg. Remélem e tanulmányom eljut minden magyar emberhez, mely a magyarok három legszebb ősi szimbólumáról szól. A magyarok ősisége azaz erő, mely beleszőve nemzeti ereklyéink eszmei mondanivalójába, adják az elfeledtetett nemzettudatunk magvát. A népünk ősi tudói adták számunkra hozományba, mely tudást az utódoknak szent kötelessége fenntartani. A magyarok istenének az ismerete nélkül – mely a magyar géniusz legnagyobb alkotása – nincs magyar jövőnk!

 

Felhasznált irodalom:

 

A magyar nemzet története, Kassák Kiadó, Budapest, 1994.

 

A magyarság keleti elemei, Gondolat Kiadó, Budapest, 1990.

 

Baráth Tibor: A magyar népek őstörténete, Püski Kiadó, Budapest, 2002.

 

Baskói Magyar János: Ősi magyar birodalmak, Magyarországért Kiadó, Karcag, 2000.

 

Bertényi Iván: Új magyar címertan, Mecénás Kiadó, Budapest, 1993.

 

BIBLIA, Magyar Bibliatanács, Budapest, 1978.

 

Bíró Lajos: A magyar régmúlt titkai, Magyar Ház Kiadó, Budapest, 1999.

 

Endrey Antal: Az ország koronája, Boldogasszony könyvek, Hódmezővásárhely, 1999.

 

Forray Zoltán Tamás: Ősi hitünk, Torontó-Budapest, 2001.

 

Földes Péter: Vallanak az ősi krónikák, Kozmosz Kiadó, Budapest, 1986.

 

Friedrich Nietzsche: Zarathusztra, Világirodalom Könyvkiadó, Budapest, reprint kiadás 1922.

 

Gecse Gusztáv: Bibliai történetek, Kossuth Kiadó, Budapest, 1985.

 

Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1960.

 

Hanák Péter (szerk.): Egy ezredév, Gondolat Kiadó, Budapest, 1986.

 

Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás, Gondolat kiadó, Budapest, 1984.

 

Heltai Gáspár: Krónika az magyarok dolgairól, Magyar Helikon, Budapest, 1981.

 

Hóman-Szekfű: Magyar Történet, Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1935.

 

Kákosy László: Ré fiai, Százszorszép Kiadó, Budapest, 1993.

 

Képes Krónika, Helikon Kiadó, Budapest, 1987.

 

Királyok könyve, Magyar Könyvklub, Budapest, 1999.

 

László Gyula: Őseinkről, Gondolat Kiadó, Budapest, 1990.

 

Magyarok krónikája, Officina Kiadó, Budapest, 1996.

 

Magyarország történeti kronológiája, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1981.

 

Magyarország története, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1984.

 

Ruffy Péter: Magyar ereklyék, magyar jelképek, Kossuth Kiadó, Budapest, 1988.

 

Szombathy Viktor és László Gyula: Magyarrá lett keleti népek, Panoráma, Budapest, 1988.

 

Tácsi István: Nincs menedék…, azaz az életről másképpen, Püski nyomda, Budapest, 2003.