Friss hírek

Loading

Partnereink

Csabakő
 

Reklám

Tanfolyam indul kéthetenteInfo: 30/402-10-10 Galló Ágnes szervező30/938-89-82 Pap András isk.vez.
  
Látogatóink összesen: 22181176

2019. június 25.
H K SZ CS P SZ V
12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
Ma Vilmos napja van.
Holnap János napja lesz.

Eljátszotta az ország jövőjét az Orbán-rezsim

Teljesen felkészületlen Magyarország a világban gyors ütemben zajló gazdasági és társadalmi kihívásokra – állította Inotai András közgazdász, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének volt igazgatója.

– Kezdjük egy napi aktualitással. Kinek az érdeke a „rabszolgatörvény”, vagyis a túlmunka-keret 400 órára bővítése? 

– A multiknak biztosan nem, mert nekik nem érdekük, hogy úgy foglalkoztassanak embereket, hogy „lerabolják” a dolgozók egészségét, és ne tudjanak versenyképes munkát végezni. Ha ezt tennék, saját termelésük biztonságát és minőségét veszélyeztetnék. Szerintem ez a törvény a Fidesz-maffia munkaerő gondjait lenne hivatott megoldani. Miközben durván ellene megy a kormány álságos „családbarát” politikájának.   

A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint a nagy német cégek kérték a kormánytól ezt a lépést. Így diktálhatnak külföldi vállalatok a magyar kormánynak? 

– Ezt tőlük kellene megkérdezni, de az igen furcsa, ahogyan a BMW letette a névjegyét Debrecenben. Az még érthető, hogy a kormány görcsösen igyekszik valami sikert felmutatni, és 2018-ban bejelenti, hogy a müncheni autógyár 2023-tól a hajdúsági megyeszékhelyen gyártja egyes modelljeit. Az már érthetetlen, hogy a BMW miért adta a nevét ehhez úgy, hogy egyetlen, a kivitelezés megkezdéséhez szükséges dokumentum sincs előkészítve, nemhogy aláírva. Az pedig további kérdéseket vet fel, hogy milyen alapon ígérte meg a magyar kormány, hogy a gyár indulásától három évig a magyar adófizetők fogják állni a munkabér-költségeket.   

Milyen kockázattal jár a nemzetgazdaságra az autóipar túlsúlya?

– Félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, hogy örülök, ha nemzetközileg versenyképes termelő és szolgáltató vállalatok Magyarországot választják telephelynek. De ez az elmúlt évtizedben elmaradt, szinte kizárólag az autóipar fejlődött. Márpedig az egyre inkább egyoldalú termelési-értékesítési függés növeli egy nyitott gazdaság sebezhetőségét, főleg akkor, amikor a világ autóipari kilátásai nem túl rózsásak. Az előjelzettnél erőteljesebb növekedéslassulásra, esetleg recesszióra lehet számítani elsősorban Európában és azon belül legfontosabb gazdasági partnerünknél, Németországban. Ráadásul a világ egyik legnagyobb piacán, Kínában is visszaesett az új autók eladása. 

Mi fékezi az autóipar száguldását?

– A közismert dízelbotrány mellett az egyre világosabban kirajzolódó világgazdasági recesszió. Márpedig az ilyen folyamatoknak az első számú vesztesei általában a tartós fogyasztási cikkek, mint amilyen az autó. Ám a szektor ráadásul technológiai forradalmat is átél. A hagyományos robbanómotorok mellett már nem csak az elektromos gépkocsik, de egyéb alternatív meghajtású, valamint a vezető nélküli járművek is betörtek a piacra. Ma még nem lehet megjósolni, hogy Donald Trump amerikai elnök többszörösen meghirdetett vámháborúja hogyan érinti az európai, főleg a német autógyárakat. Ez akkor is nagy kockázat, ha Washington egyelőre nem váltotta be fenyegetését a 40-60 százalékos autóvámokkal kapcsolatban. Van még egy hosszabb távra kiható jelenség: különösen a fejlett országokban egyre több fiatal dönt úgy, hogy nem vásárol saját autót. Ha szüksége van gépkocsira, bérel. Ez sem élénkíti az eladásokat. Jelenleg a feldolgozóipar legalább 40 százaléka közvetlenül vagy közvetve az autóiparhoz kötődik. Az exporttöbbletben is meghatározó a szektor szerepe. A többlet másik oldala, hogy a multik a profit egészét, vagy nagy részét kiviszik az országból. 

Mit kellett volna másként tenni?

– Ezer szállal kötődünk a nemzetközi munkamegosztásba, vagyis a globális értékláncokba, de jó lett volna más területeken is fejleszteni, működő tőkét bevonni, mert egy kiegyensúlyozottabb gazdasági szerkezet jóval kevéssé lenne sebezhető válság, vagy akár csak egy enyhe recesszió esetén. De már azzal is sokat tehetett volna a kormány az ország stabilitásáért, ha a multiknak nyújtott több tízmilliárdos támogatás legalább egy részét az innovációra képes magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv) támogatására fordította volna. Nem is beszélve az uniós forrásokról. Sajnos a magyar „vállalkozói” rétegnek, mindenekelőtt a kormányközeli úgynevezett nagyvállalkozóknak semmi köze a nemzetközi versenyképességhez. Márpedig ez nagyon jól jönne most, amikor vége felé közeledik egy majdnem tíz éves világgazdasági konjunktúra., és Európában, Kínában is erőteljes a lassulás. Az sem túl biztató, hogy ismét egyre növekvő ingatlanbuborék tűnt fel a piacokon. Végül nem tudjuk, mennyire válságálló a nemzetközi pénzügyi szektor, annak ellenére, hogy 2008 után számos stabilizáló eszközt vezettek be – nem utolsósorban az eurózónában. 

Egyelőre azonban stabilnak látszik a magyar pénzügyi rendszer. Ez sem ad elég biztonságot?

Ez csak a felszín. Valójában részben abból adódik, hogy miközben az infláció már közelít a 4 százalékhoz, az lakosságnál kint lévő hatalmas állampapír-mennyiség nettó évi két százalék kamatot fial. A különbségből adódó forrásokat a kormány szabadon használhatja, például a költségvetési hiány finanszírozására is. Vagyis a lakosság negatív kamattal járul hozzá az adott „gazdaságpolitika” meghosszabbításához.  A kormány nagyon büszke arra, hogy a harmadik negyedévben már kis híján öt százalékos a GDP növekedés. Ez igazolja a gazdaságpolitikát?  Tíz évre visszatekintve a növekedési ciklus jóval erőteljesebb lehetett volna, hiszen évi átlagban a társadalmi össztermék (GDP) 3-3,5 százalékát tette ki a nettó uniós finanszírozás. Csúcsra járatás idején pedig, mint 2017-2018-ban akár évi öt százalékot is elért. Vagyis, ha semmi nem történik, papíron adott a „kiváló növekedési adat”. Ha azonban folyamatosan többletbevételt termelő, versenyképességet növelő beruházásokra ment volna el a jelenlegi hét éves pénzügyi ciklus 23 milliárd eurójának nagy része, jóval magasabb ütem is elképzelhető lett volna. Nem beszélve a növekedés fenntarthatóságáról, aminek előfeltétele – lett volna – az emberi tőkébe eszközölt beruházás. Ehelyett számolatlanul tűntek el euró-milliárdok, miközben olyan létesítmények valósultak meg, amelyek puszta fenntartása rengeteg közpénzt visz el, és ezt már nem finanszírozza az Európai Unió. A többi új tagállam többnyire sokkal hatékonyabban használta fel az uniós forrásokat, holott egy főre számítva mi kaptuk a legtöbb pénzt.   

Hazai pénzek nem mozgatták a növekedést? 

A növekedés legfontosabb tényezője a belső fogyasztás. A béremelések mellett nem hagyható figyelmen kívül a külföldön élő magyarok évi nagyjából ezermilliárd forint értékű hazautalását vagy készpénzben való hazahozatalát, a társadalmi össztermék újabb három százalékának megfelelő összeget. Ez a pénz szinte kizárólag folyó fogyasztást finanszírozott. Alig ismert e pénz beruházásokra, egyéni vállalkozások megteremtésére gyakorolt hatása, ellentétben a spanyol, a portugál, vagy akár a lengyel valósággal. Jóval ellentmondásosabb a beruházások szerepe a GDP növekedésében, miután ezek nagyrészt olyan uniós forrásból valósultak meg, amelyek egy részét Brüsszel a mai napig nem utalta át. Akár 1000 milliárd forintra is rúghat a korrupciógyanús ügyek, a pályázati céltól eltérő programok, a sokszor 50-60 százalékos túlszámlázások miatt indított eljárások összege. Ha pedig ez a pénz vagy akárcsak jelentős része nem érkezik meg, a kormány ismételten költségvetési dilemma elé kerül: honnan pótolja a bevételkiesést, illetve hol vágja meg a kiadásokat egy olyan gazdaságban, amelyben súlyosan – és strukturálisan – alulfinanszírozott az egészségügy, és le lett rombolva az oktatási rendszer.

A bevételnövelésben a progresszív személyi adózás megoldás lehetne?

– Gazdaságilag megmagyarázhatatlan, erkölcsileg vállalhatatlan az egykulcsos személyi jövedelemadó. És ezt akkor vezették be, amikor a globális válság következtében mindenütt törekedtek a kiugró és növekvő társadalmi egyenlőtlenségek tompítására. Nálunk éppen a fordítottja történt: felelőtlenül, de valószínűleg tudatosan szakította szét a kormány a magyar társadalmat. Ez érvényes a nyugdíjrendszer igazságtalanságaira is. Miért kap csak 2,7 százalékos emelést a 80 ezer forintból élő nyugdíjas és miért kap egyáltalán emelést a 800 ezerből „tengődő”?   

Milyen eséllyel a zárkózhatunk fel a 4.0 ipari forradalom fősodrához? 

Szerintem, ha nem lesz alapvető változás, egyre kevesebb az esélyünk. Én Bojár Gáborral értek egyet, aki azt mondta, itt most nem a 4.0 ipari forradalom, hanem az emberiség harmadik forradalmának vagyunk a tanúi. Az első a beszéd, a második az írás volt, ám mindkettőre nemzedékeknek volt idejük felkészülni, átadni-átvenni.

A mostani kommunikációs forradalom, és bár már benne élünk, fogalmunk sincs az ezt kísérő és tartós gazdasági, társadalmi, politikai, intézményi, jogi, lelki, magatartásbeli változásokról. Ma nincs egy-két nemzedéknyi idő az elszalasztott lehetőségek pótlására, de egy nagyobb válság nemzeti költségeinek kezelésére sem. Ami eddig történt és jelenleg történik Magyarországon, nem fenntartható, bármilyen szép számokat is produkálunk a felszínen. Egyrészt egyre fájdalmasabban hiányzik a hazai munkaerő-piacról az a félmillió, főleg jól képzett fiatal és egyre több családos középkorú honfitársunk, akiknek csak egy része emigrált 2010 után a magasabb bérek miatt, a többsége a kilátástalan jövő miatt szavazott a lábával. Másrészt még súlyosabb az a tudatrombolás – gyűlölködés, elzárkózás, társadalmi polarizáció, továbbá az alkalmazkodóképesség, szolidaritás és jövőorientáció hiánya -, aminek költségei évtizedes távlatban terhelik a társadalmat. Nem lebecsülve a fizikai környezetpusztítás hatásait, a mentális pusztítás katasztrofális következményeivel hamarább szembesülhet a magyar társadalom.   

Hol tévesztettünk utat? 

Az uniós csatlakozással történelmi összehasonlításban is páratlan modernizációs lehetőség tárult föl az ország előtt. Ezt a lehetőséget döntően az Orbán-rezsim játszotta el az utóbbi nyolc év alatt. Minden hónappal, amivel ez a rezsim tovább fönnáll, annál nagyobbak lesznek az újjáépítés költségei. Nem lesz idő, pénz, társadalmi erő, erkölcsi tartás ahhoz, hogy egy mellettünk elrohanó világban ne szakadjunk le végleg. És amikor majd összeomlik a NER, egy teljesen kirabolt, kifosztott, erkölcsileg és mentálisan lepusztított társadalom fog szembenézni a XXI. század globális kihívásaival, amelyekre egyáltalán nincs sem felkészítve, sem felkészülve. Csak remélni tudom, hogy Vörösmarty Mihálynak mégsem lesz igaza, de ha nem lesz változás, itt szemünk láttára egy nemzet süllyed el.

Forrás és fotó: HírHatár

Emlékeztető: „Lehet vidáman elmúlt nyolcévezni, gyurcsányozni, de arról is beszélni kell, hogy a 2010-es kormányváltást megelőző év végén még „csak” 20,4 ezermilliárd forint volt az államadósság úgy, hogy akkor gazdasági világválság volt. Ilyen körülmények között indul el a paksi bővítés kedvezőtlen kamatozású orosz hitelből és a Budapest–Kelebia vasútvonal felújítása, amely beruházás Kínának lenne fontos. Kínai hitelből Magyarország állja a számlát, és az építkezésen sok kínai vendégmunkás lesz majd jelen. Szakértők szerint az utóbbi beruházás jó esetben 1200 év múlva megtérül…” (Részlet a 31 ezermilliárd forint felett az államadósság című cikkből) Nem mellesleg az államháztartási hiány is nagyon magas, az önkormányzatok nélkül számolt államháztartási hiány 1646,2 milliárd forintra emelkedett augusztus 31-ig. Ez az éves előirányzat 121 százaléka. Ennek egyik oka az, hogy tavaly előre kifizették az uniós pénzeket. Az előre kifizetésre azért került sor, mert nem voltak biztosak az újabb parlamenti kétharmadban, ami sajnos mégis összejött. Ha az unióból nem jön annyi pénz, amennyit kifizettek, akkor a készfizető kezes ebben az esetben is a magyar adófizető polgár lesz, de még az is lehet, hogy uniós eljárás fog indulni Magyarország ellen.