Loading

Partnereink

Csabakő
 

Reklám

Tanfolyam indul kéthetenteInfo: 30/402-10-10 Galló Ágnes szervező30/938-89-82 Pap András isk.vez.
  
Látogatóink összesen: 20350303

2019. február 24.
H K SZ CS P SZ V
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728
Ma Mátyás napja van.
Holnap Géza napja lesz.

Drezda terrorbombázása 1945. február 13-án

Az elhallgatott történelem egyik legsötétebb fejezete, hogy a II. Világháború legborzalmasabb háborús bűntettét az angolszászok követték el egy majdnem ezeréves, gyönyörű német város, Drezda porig rombolása során. Roosevelt, Sztálin és Churchill már Jaltában volt a bombázás idején. Drezda 600 ezer lakosa több százezer menekülttel szaporodott az oroszok elől menekülő ötmillió közül. A város, amely Béccsel vetekedett, mint Európa legszebb barokk városa, teljesen védelem nélkül volt. Még a légvédelmi ágyúkat is eltávolították máshová.

Sir Robert Saundby, a British Bomber Command helyettes parancsnoka nem hitte, hogy Drezda bombázása katonai szükségesség volt. Amikor a parancs a bombázásra megérkezett, ez annyira zavarta, hogy külön kérdést intézett a Légvédelmi Minisztériumhoz. Kérdését a minisztériumból Jaltába küldték Churchillhez. A válasz: utasítás volt Drezda bombázására az első adódó alkalommal.

Az angolok február 13-án éjjel gondosan előkészített terv alapján intézték a csapást, amely hatalmas tűzvihar szándékos előidézését tervezte. A célpontot, amely a város közepe volt, először gondosan céljelző bombákkal jelölték meg. Az első jelző bombát, amint azt a Royal Air Force a bombázással egy időben készített fényképfelvételei igazolták, 250 méter magasságból dobták Németország legnagyobb kórházterületére. Ezt követte a szőnyegbombázás, amely a körzetet lángba borította.

A második bombatámadást, főleg gyújtóbombákkal, három órával későbbre tűzték ki, hogy a tűzoltók és az időközben a szomszéd városokból helyszínre érkezett segítség is áldozatul essenek. A cél ismét a város közepe volt. A nyolc kilométerre fekvő Luftwaffe-repülőteret, ámbár a „karácsonyfa-bombák” megvilágították, mellőzték az angol repülők, megtartva bombáikat Drezdának.

Nem volt ellenállás sem a levegőben, sem légvédelmi ágyúktól, mert Drezdának nem voltak légvédelmi fegyverei. A várost tervszerűen szőnyegbombázták, miközben egy bombázási szakértő irányította a bombázókat a város még nem égő külvárosaihoz. A tűzorkán óriási volta leírhatatlan volt, a hazatérő repülők 400 kilométer távolságból is látták a tűz fényét.

Másnap 1350 amerikai Flying Fortress támadta a még mindig égő várost. A kísérő vadászgépeket utasították, hogy szálljanak le háztetőmagasságba, és gépfegyverezzenek mindent, amit látnak. Így rálőttek a városból menekülő lakosságra és mindenre, ami mozgott.

A következő nap 210 amerikai bombázó ismét támadta a várost és 461 tonna bombát dobott rá. Kórházak, templomok, lakóházak ugyanarra a sorsra jutottak. Az egyik kórházban 200 személy halt meg, köztük 45 várandós anya. A város egyes részeit hetekig nem lehetett megközelíteni, olyan heves volt a tűz. A korabeli német polgári honvédelem szerint a halottak száma elérte a 60 ezret.

Az amerikai Air Force mindezzel még nem elégedett meg, és március 2-án, majd április 17-én újból bombázta a várost. Érdekes, hogy ez utóbbit csak az angol történészek jegyezték fel, az amerikaiak nem említik.

Miért bombázták Drezdát? Az angolok rögtön a támadások után kijelentették, hogy a város „nagy iparváros” volt „nagy lőszergyárakkal”. Ezt az amerikai újságok hűen megismételték. Igazában, radar- és elektromos alkatrészeket gyártottak nyolctól tizenöt kilométer távolságra a város központjától, és néhány kisvállalat repülőgép-alkatrészt és más kisfontosságú alkatrészt gyártott, de egyetlen ilyen üzem sem volt az angol repülők által célba vett zsúfolt területen belül.

A másik félrevezetés, amit inkább hazugságnak lehetne nevezni, az volt, hogy az oroszok kérelmére bombázták Drezdát. Az idők folyamán ez is hazugságnak bizonyult. Amikor a jaltai konferencia jegyzőkönyveit nyilvánosságra hozták, kiderült, hogy az oroszok ugyan kérték, hogy a szövetséges légierő „lebénítsa Berlin és Lipcse gócpontjait”, de Drezdát nem foglalták bele. Sőt, még az oroszok is visszautasították Drezda bombázását, amire Churchill jóváhagyásával kérte fel őket az angol légierő vezetősége.

A hivatalos történészek a háború után feljegyezték a valóságot: Drezdát azért bombázták, hogy „növeljék a pánikot és zűrzavart, amely már jelen volt a menekültekkel túlzsúfolt városokban, és hogy Sztálinnak kedveskedjenek.”

Február 18-án az Associated Press tudósítója, miután részt vett a hadsereg legfelsőbb vezetőségének hadiszállásán adott tájékoztatón: „A szövetséges légi főnökök” – táviratozta – „meghozták a régen várt döntést a német lakosságközpontok szándékos terrorbombázását illetőleg, mint Hitler elvesztése siettetésének könyörtelen eszközét...”

Továbbá, a Drezda támadását követő napon, mielőtt a 48 kilométerre fekvő Chemnitz város bombázására küldték őket, az angol légierő pilótáinak pontosan megmondták: „azért mentek oda ma éjszaka, hogy végezzetek a menekültekkel, akik elmenekültek Drezdából.”

És ezek mentek Nürnbergbe ítélkezni a németek felett!

Jaj a legyőzötteknek! 

Forrás: Részlet Benjamin Colby: Twas a famous victory - Deception and Propagandain the War with Germany, Arlington House Publishers, 1974. USA. (Hazánkért)/ Nemzeti Hírháló

sokkaljobb-kommentár: A második világháború idején sok magyar egyetemi hallgató, egy komplett osztály került ki Drezdába. Ők ott élték át ezt a hatalmas támadást az egyetem biztonságosnak hitt bunkerében. A bunkerből feljőve a rettenetes látvány letaglózta a túlélőket. Az egyik akkori magyar egyetemista túlélőként hosszú évek múlva könyvet írt arról, amit átéltek. A gyalázatos bűnről szóló könyv címe: Hamvazószerda.

Egy riportban a Hamvazószerda írója felháborodva mondta el, hogy amikor Drezdát és több más német várost is szőnyegbombázta a Nyugat, a vasúti síneken zakatoltak befelé a zsidókkal a vonatok a koncentrációs táborokba! A mérnök úr kérdése mindössze az volt, hogy Tessék már legalább ennyi év után megmondani: miért nem a vasúti sínekre szórták a bombákat? Oda nem jutott egyetlen bomba se… Még zsidó emberektől – például a Nobel-díjas Kertész Imrétől, a Sorstalanság írójától – sem lehetett soha rosszallást hallani ezzel kapcsolatban! 

Békéscsaba, 2019. február 12.F. I. – K. M.

Emlékeztető: „A gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.” (Edmund Burke)