Loading

Partnereink

Csabakő
 
Látogatóink összesen: 27320847

2020. június 12.
H K SZ CS P SZ V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930
Ma Villő napja van.
Holnap Antal, Anett napja lesz.

Amiről Berlinben nem szívesen beszélnek

Arra kényszerülnek a német csapatok, hogy Afganisztán egyébként békés északi szögletében, a tádzsik határ mellett véres szárazföldi harcokba kezdjenek – első ízben a II. világháború lezárása óta.

A Bundeswehr katonái elkeseredett küzdelmet folytatnak a tálib felkelők ellen, elsőnek törve meg a II. világháború lezárása óta érvényesülő német tabu terhét, miszerint katonáik külföldön nem folytathatnak harci tevékenységet – olvasható a The New York Times globális kiadása, az International Herald Tribune riportjában, mely a Kunduznál állomásozó német csapatokat mindannapjait mutatja be.

Vajon fenntartható-e az az állapot, hogy az Egyesült Államok „másféle háborút” vív Afganisztánban, mint szövetségesei? – teszi föl a kérdést Nicolas Kulish, a liberális lap berlini irodavezetője, felelevenítve, ahogy a német társadalom „visszautasította”, hogy a honvédelmen felül más célokra is használják haderejüket, s hogy mint vált uralkodó elvvé a pacifizmus, odáig, hogy a szövetségesek kéréseit is visszautasították kizárólag humanitárius segítségnyújtásra korlátozva a német részvételt nemzetközi akciókban.

Csak utolsónak lőhetnek?

Az utóbbi időszakban a német vezetők lefaragtak ebből az óvatosságból, így például részt vettek a koszovói háborúban a légicsapásokban. Ugyanakkor az afganisztáni háborúban feszült pillanatokat okozott az Egyesült Államokkal a „lőni csak legvégső esetben” elv alkalmazása német részről, miközben 4250 katonájával Németország a harmadik legnagyobb számú haderő a NATO-kontingensben.

A szemléletváltásra a lap a Yanghareq falunál történt összecsapást idézi, ahol a civilekkel és a tálibokkal való, ember ember elleni küzdelemre került sor; lehetetlen volt különbséget tenni a lakosok és a harcolók között. Ők lőttek és mi visszalőttünk, ez háború – fogalmazott az egyik őrmester, aki úgy látja: a politikusok elhallgatják, hogy háborúról van szó, miközben ennek tudata egyre mélyebben hatol a társadalomba.

Valóban, mind a német politikusok valóban ódzkodnak a háború szó kimondásától – írja Nicolas Kulish – és megpróbálják a helyi kormányt segítő békefenntartó és újjáépítő misszióként tálalni az afganisztáni szerepvállalást. Pedig a döntő fordulatra már júliusban sor került, amikor 3000 német katona csatlakozott Kunduz tartományban az afgán hadsereg és rendőrség hadműveleteihez, melyben megöltek 20 tálib harcost. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a hadműveletet a defenzívából offenzívába történő átmenetként írta le.

Erősítést!

Ha az új összetételű, bár politikájában különleges törésvonalakat nem mutató német kormány nem enged az afgán misszióval szembeni lakossági fenntartásoknak, előbb-utóbb hallgatnia kell azokra a hangokra, melyet például Jörg Vollmer tábornok ütött meg a Focus című német magazinban, szeptemberben. Az afganisztáni misszió egyik katonai vezetőjeként Vollmer kijelentette, hogy több katonára és felszerelésre van szüksége. Legalább egy századnyi gyalogos kell ahhoz, hogy biztonságosan tudják tartani Kunduz általuk ellenőrzött térségét, emellett helikopterekre is szükségük volna.

A háború folytatását illetően a német dilemma számos hasonlóságot mutat Washingtonéval, ahol Obama még mindig nem döntötte el, hogy erősítést küld-e Afganisztánba vagy megkezdi a harcoló alakulatok kivonását.

(nytimes.com, focus, mno)