46. Április 4-ről szóljon az ének…

Az előző 45 történetet a honlapunk Igaz mesék főcímére kattintva lehet olvasgatni…

Erős borzongással kell megemlékeznem erről a napról, mert azok leszármazottai, akik a diktatúrát működtették, nagyon toppon vannak, és könnyen lehet, hogy visszajuttatnak bennünket oda, ahonnan azt hittük, hogy megszabadultunk! 

A szovjet hősi emlékmű a budapesti Szabadság téren. Az emlékművet 1946-ban állították, és ma már úgy néz ki, hogy örökké ott fog díszelegni… (Fotó: wikipedia)

A második világháború 1945 tavaszán a végéhez közeledett Magyarországon is. Ekkorra már a világ nagyjai döntöttek a fejünk felett arról, hogy bennünket is beáldoznak, betolnak a szovjet blokkba. 1945 áprilisában Magyarországra, és sok más úgynevezett Kelet-Európai országra rászakadt a vasfüggöny, óriási diktatúrával.

Sok magyar honfitársunkat elhurcoltak a Szovjetunió hírhedt munkatáboraiba a gulágra, és sok magyar katona is eltűnt a szovjet bugyorban: meghalt, vagy hadifogságba esett. Létszámukat 300 ezerre becsülik a történetírók. Budapesten ugyancsak becsült adat szerint 80 ezer szovjet katona esett el.

1945-ben ugyan még megengedték a Független Kisgazdapártnak, hogy megnyerje a választásokat, de már 1947-ben a kommunisták új választást írtak ki, amit „természetesen” meg is nyertek. A választási csalások tömkelege okán ez a választás kékcédulás választásként vonult be a történelembe. A kék cédulájával volt, aki akár tíz településen is leszavazott, központilag szállították az embereket sokszor traktorok pótkocsiján idegen tájakra szavazni.

1947-ben megköttetett a párizsi békeszerződés (megint Párizs, mint 1920-ban, de később ott kötötték meg a vietnami háborút lezáró békét is), amely egyes vélemények szerint keményebb volt még a trianoni diktátumnál is. A háború által megviselt országnak a Szovjetunió részére 25 évig háborús jóvátételt kellett fizetnie, talán néhány év szünet következett 1956 után, de később pótolni kellett a „törlesztést”. A népnek nem volt mit enni, mert a többi „győztesnek” is fizettek elődeink ugyanezen a címen.

Visszatérve 1945. április 4-ére érdekes megemlíteni, hogy a szovjet megszállás nem ekkor, hanem április 13-án fejeződött be. A megtörténtét azonban Sztálin elvtársnak, a nagy szovjet diktátornak már 4-én jelentették, hadd örüljön mielőbb.

Április 4-e piros betűs ünnep volt 1990-ig. Minden április 4-én a dolgozó népet megörvendeztették egy szabadnappal és sokszor jutalommal is. A másik ilyen – a jutalom miatt – „kedves” ünnep volt november 7-e, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója. Vagyis ahogy Fekete Pali bácsitól, Békéscsaba 56-os hősétől tanultuk, a nagy októberi szocialista puccs.

A felszabadulás szót használták és használják még mindig április 4-ére Magyarországon, de a Szovjetunióban megszállásként emlegetik, ami fedi is a valóságot. Felszabadulásként emlegetni a megszállást – ez egészen elképesztő! A felszabadulás örömmel és boldogsággal jár, amiből aztán a magyar társadalom többségének semmi nem jutott 45 esztendőn át. Az 1947-es kommunista győzelem után jött az igazi feketeleves, amit Rákosi-korszak néven ismerünk. Rákosi Mátyás eredeti neve Rosenfeld Mátyás, és tettestársai is névváltoztatáson estek át. A fél ország érintett volt a deportálásokban, kitelepítésekben, bebörtönzésekben úgy, hogy ha nem is ő volt meghurcolva, valamelyik családtagja igen.

Április 4-ről is született természetesen sok dicshimnusz, vers és dal. A „legszebbet” ideidézem azért, hogy a borzongás teljes legyen:

Április négyről szóljon az ének,
Felszabadulva zengje a nép!
Érctorkok harsogva zúgják a szélnek
Felszabadítónk hősi nevét!

Békéscsaba, 2013. április 4.
Irénke