Loading

Partnereink

Csabakő
 

Reklám

Tanfolyam indul kéthetenteInfo: 30/402-10-10 Galló Ágnes szervező30/938-89-82 Pap András isk.vez.
  
Látogatóink összesen: 23960868

2019. október 23.
H K SZ CS P SZ V
123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031
Ma Gyöngyi napja van.
Holnap Salamon napja lesz.

42. Éljen május másodika is!

Éljen május másodika is!

Az átkosban (1945–1990) nagy ünnep volt május 1-je, a munka ünnepe. Volt munkahely bőven, aki nem dolgozott, azt közönséges munkakerülőnek (rövidítve KMK) nevezték. Akinek nem volt bizonyos számú munkanap ledolgozva az adott hónapban, az nem kapott családi pótlékot.


A szimbolikus nagy plakát, szovjet és magyar zászlóval, két munkással, vagy annak látszó emberrel (Illusztráció: wikipedia)

Május 1-je fő attrakciója természetesen a felvonulás volt. Minden évben a Népszabadság első oldalán hozták az aktuális jelszavakat, ennek alapján a munkahelyeken a felvonulást előkészítők az előző évi jelszavakat, fotókat átdolgozták. Először még Marx, Engels, Lenin és Sztálin fotóját vitették a felvonulókkal. Később Sztálin lekerült a táblákról, és a többiek is, a legkitartóbb Lenin elvtárs fotója volt.

Minden május 1-jén a fő jelszó az volt, hogy ÉLJEN MÁJUS 1-JE! Hofi Géza ezt elunva a kabaréjában érvényt szerzett az új jelszónak, miszerint ÉLJEN MÁJUS 2-A IS! Ezen nagyon jót derültünk.

Két – talán a legemlékezetesebb – május 1-je

Az 1956-os forradalmat 1957. május 1-jére a szovjet csapatok legyűrték. A Hősök terén hatalmas tömeg előtt tapsviharokkal megszakított beszédet mondott Kádár János, a diktatúra oszlopa, aki 33 évig szolgálta a szovjet hatalmat. A nagygyűlésnek óriási nemzetközi visszhangot adtak, jócskán kihegyezve arra, hogy mennyire szereti a nép az ő Kádárát. Ekkor már tele voltak a börtönök az „ellenforradalmárokkal”, folytak a kihallgatások, az embertelen kínzások, és azt hiszem, ekkoriban már akasztottak is! Sokszor kerül szóba, hogyan került oda annyi ember? Magyar ember ennyire közömbös, érzéketlen az érte is harcoló magyar embertársával szemben? Egyszer egy idős betelefonáló elmondta, hogy kötelező volt a részvétel… és elő volt írva, mikor kell tapsolni. 

Kádár János úttörők között egy régi május 1-jén (Fotó: wikipedia)

A másik emlékezetes május 1-je 1986-ban volt, amit a csernobili atomkatasztrófa tett azzá. 1986. április 26-án Csernobilban bekövetkezett az atomreaktorban a baleset, amit igyekeztek eltitkolni. Ekkor pedig már Gorbacsov volt a szovjet párt első titkára, és kitapintható jelei voltak a változásoknak. A sugárzást Svédországban észlelték, csak nem tudták, honnan ered, de nagyon gyorsan rájöttek a származási helyre. A svédek hozták először nyilvánosságra, de a nagy szovjet beismerés elmaradt. Ugyanez történt a szovjet blokk államaiban – így Magyarországon is. Az indok az lehetett, hogy mindenképp meg akarták ünnepelni május 1-jét! Hogy hány ember betegedett meg, vagy lett örökre rokkant, esetleg halt bele a nagy ünneplésbe, arról „természetesen” nincs adat.

A sugárzás olyan mértékű volt, amit eltitkolni gazemberség volt. A szél megtette a magáét, mi is sugározva vonultunk! Sok magyar ember az ország csaknem minden településén felvonult, és szívtunk mi is rendesen. Csabán is teljesen rendben lezajlott a felvonulás, integettek az emberek a dísztribün előtt az elvtársaknak, majd irány a meleg sört és hideg virslit ingyen kínáló sátrakhoz. A Malom téren pörögtek a körhinták, amelyek rendszeresen megteltek emberekkel. Ez lehet, hogy még fokozta az „élvezetet”, vagyis a dózist. Csernobil ma Ukrajnában van. Április 26-án, az évfordulón kezdték meg az új szarkofág beemelését.

A magyarországi elhallgatásban oroszlán része lehetett Csehák Juditnak, aki akkoriban egészségügyi miniszter volt. 1990 után szoci színekben országgyűlési képviselő lett, a múltjával kapcsolatos nemzetbiztonsági felülvizsgálat határozatát ő is elintézte – Horn Gyulához hasonlóan – egy Na és?-sel! Amikor már nem volt se miniszter, se orszggyűlési képviselő, létrehoztak neki egy közalapítványt, amelyen keresztül háttérbe vonult, és több lett a jövedelme, mint miniszterként volt, munkája meg felelőssége semmi. Évente egy milliárd forint körül „fogyasztott” az alapítvány, és nyert egy rakás uniós pénzt is.

Hogy megvan-e még ez a bizonyos alapítvány? A keresőbe beírva a következőt találtam: „Vizsgálja a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma annak a betegjogi alapítványnak a tevékenységét, amelyet Csehák Judit egykori egészségügyi miniszter vezet – írja a Magyar Nemzet. Csehák a lapnak azt mondta, október végén lejár a szerződése, és nem számít hosszabbításra. A lap nem részletezi, hogy a minisztérium milyen vizsgálatot folytat, de idéz más betegjogi szervezeteket, amelyek kifogásolják az alapítvány tevékenységét. Csehák Judit a Medgyessy-kormányban felelt az egészségügyért, majd távozása után a közalapítványt vezette. A Magyar Nemzet idézi Csehákot, aki közölte, október végén jár le a szerződése az alapítványnál, és nem számít arra, hogy meg fogják hosszabbítani.”

A közalapítványt időközben felszámolták, Csehák elvtársnő is gyarapíthatja a kommunizmus luxus nyugdíjasainak létszámát.

Ennyi kitérőt muszáj volt tenni, talán nem minden tanulság nélkül való, hogy nálunk hogy állunk az elszámoltatással és a felelősségre vonással. Nem tudtunk rendszert váltani, az úgynevezett váltással a diktatúra működtetői nagyon jól jártak, az áldozatok pedig áldozatok maradtak! Ezen a gyakorlaton nem változtatott a nemzetinek mondott kormány sem. Elég ránézni például egy 56-os meghurcolt nyugdíjas szelvényére, vagy a Biszku Béláéra.

De térjünk vissza május elsejére. A felvonulásokat a munkásőrség biztosította. Minden nagyobb gyárban (akkor még voltak ilyenek…) létrehozták ezt a fegyveres testületet. A párt ökle volt. Sokat gyakorlatoztak, például a csabaiak a közeli szabadkígyósi ősgyepen. A felvonulókat szedték forgatókönyv szerint sorba, és terelték a birkanyájat. A dísztribünről néztek le az elvtársak a felvonulókra, és ment a mosolygós integetés oda-vissza.

Sok kitüntetést osztottak ki minden május 1-jén. Csabán a régi posta előtt (Andrássy út – Szabadság tér sarok) hatalmas táblán voltak kitéve a fotók hetekig, névvel és az elnyert kitüntetés megnevezésével. Általában ott láttuk viszont szeretett vezetőinket. A tribün Csabán a Szabadság téren volt, a pártház előtt, ami ma a kormányzati ablaknak ad helyet. A felvonulók,  amint a tribün elé értek, egyúttal elhaladtak Lenin elvtárs monumentális szobra mellett… Lenin elvtárs 1990 után elkerült a térről.

Sok nevetséges dolog megtörtént ezen a napon, hiszen jórészt egy nagy színjáték volt, sok kicsi rendező elvtárssal és elvtársnővel. A legérdekesebb talán az volt, hogy május 1-jén reggel, ha esett az eső, nem volt szabad bemondani a rádióban. Minden ember, ha kinézett az ablakon, látta, hogy zuhog, de menni kellett, nem volt mese. Kitalálták később a Felvonulók kérték című televíziós műsort, amelyekről jó kis kabarétréfákat lehetett néhány hét múlva készíteni. Ott aztán nem volt mese, ha esett az eső, esernyő alól mondták el a kívánságaikat az emberek. Ha nem azt kérték, ami elő volt írva, nem teljesült a kívánság!

Pártunk és kormányunk számon tartotta, hogy ki volt felvonulni, és ki nem. Aki nem volt ott, az kimaradt a következő béremelésből, vagy a jutalomból – esetleg mind a kettőből! Jól meg kellett gondolni a részvételt!

Hogy jelenleg van-e ünnepelni való a munkanélküliség idején, azt nem tudom. A munkanélkülivé tett ember szívesen ünnepelné akár munkával is a május 1-jét, ha kapna rá lehetőséget. Az értékteremtő munkás státusa sajnos leértékelődött. Érdemes lenne például összevetni egy ma még munkaviszonyban lévő munkásember fizetését egy kormánytagéval, vagy egy kormánymegbízottéval. Ekkora szakadék az átkosban nem volt az emberek és munkabérük között, mint manapság. A munkahelyeket privatizálták, a munkásokat kirúgták!

Aki ma elmegy valamelyik május 1-jei programra, nem kell végighallgatnia a kötelező beszédeket, és ha meg tudja fizetni, fogyaszthat meleg virslit és hideg sört. Kötelező felvonulás nincs, sok szabad program közül lehet választani. A munkanélkülieknek sajnos nincs mit ünnepelni.

Termelés nélkül nincs felemelkedés, ezen a napon ki kell mondani, hogy vissza kell szerezni az értéket előállító, termelő munka becsületét! Elég populistára (népiesre) sikerült a zárómondat, de ettől még igaz!

Békéscsaba, 2012. április 29.

Irénke